Faktorházat vett a MagNet Bank

A MagNet Bank megvette a CE Faktor Zrt.-t, a bank 2014 decemberében kapta meg a felügyeleti engedélyt az akvizícióhoz - közölte a pénzintézet az MTI-vel csütörtökön.

magnetA bank közleménye szerint a CE Faktor Zrt. - a faktorált forgalom alapján - Magyarország egyik vezető, bankoktól független szereplője. A cég faktoring-finanszírozási, követelésmenedzsment, hitelbiztosítási, beszedési és tanácsadási szolgáltatást nyújt kis- és középvállalkozásoknak.

A faktor társaságot 2006-ban alapították magyar magánszemélyek, 2014-re 2,6 százalékos piaci részesedést ért el és közel 24 milliárd forint számlaforgalmat bonyolított le. Tavaly mintegy 200 ügyfele volt, a partnerek legnagyobb része - 16 milliárd forint forgalmat adva - a kereskedelmi szektorban tevékenykedett.

A Magyar Faktoring Szövetség adatai alapján a bruttó faktorált forgalom 899 milliárd forintot ért el tavaly Magyarországon, ami 14 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A közleményben kitérnek arra: a MagNet Bank az akvizícióval a vállalkozóknak kínált szolgáltatási palettát kívánja bővíteni. A MagNet Bank piaci részesedése arányaiban megegyezik a CE Faktor piaci hányadával.

A MagNet Magyar Közösségi Bank, 1995 óta szolgálja ki ügyfeleit. A hitelintézet a 2014-es elfogadott éves beszámoló alapján 104,8 milliárd forint mérlegfőösszeget ért el tavaly, saját tőkéje 7,087 milliárd forint volt, az adózás előtti eredmény 270 millió forintot, a mérleg szerinti eredmény 195 millió forintot ért el.

A közlemény szerint a pénzintézet piaci pozícióját tekintve a 100 milliárd forintos mérlegfőösszeg átlépésével belépett a közepes méretű bankok táborába.

"A CE Faktor Zrt. megvásárlása tovább erősíti pozíciónkat, hozzájárulva ahhoz, hogy a bank továbbra is zavartalanul és stabilan, tőkeerősen, nyereségesen működjön a magyar bankpiacon" - idézi a közlemény Fáy Zsoltot, a MagNet Bank elnökét.

A felek a vételárat nem közölték.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com