Folytatódhat az emelkedés hétfőn

A nemzetközi befektetői hangulat továbbra is pozitív, a hétfői kereskedésben folytatódhat az emelkedés az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint. Pénteken a BUX 1009,05 pontos, 1,59 százalékos emelkedéssel 64 580,87 pontos történelmi csúcson zárt.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában ismertette: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 17 270 forintnál, majd 17 530 forintnál adódhatnak ellenállási szintek, míg a 17 ezer forint gyengébb támaszt jelent. Az OTP-részvények ára 195 forinttal, 1,15 százalékkal 17 210 forintra nőtt, forgalmuk 9,5 milliárd forintot tett ki a múlt hét utolsó kereskedési napján.
    

A Mol a 2840 forintos ellenállás áttörésével próbálkozik, amennyiben sikeres lesz a kísérlet, nagyobb tér nyílhat felfelé, míg támaszt 2820 forint közelében a 200 napos mozgóátlag jelent. Pénteken a Mol 28 forinttal, 1 százalékkal 2838 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. A Richter jegyzése kilőtt, a 9420 forintos ellenállás felett zárt, a következő szint 9585 forintnál lehet. A Richter-papírok árfolyama 320 forinttal, 3,51 százalékkal 9435 forintra erősödött, a részvények forgalma 4,5 milliárd forintot ért el pénteken.
    

A Magyar Telekom árfolyamában 774 forintnál lehet a következő fontosabb akadály, miután az árfolyama pénteken 14 forinttal, 1,86 százalékkal 765 forintra emelkedett  989,3 millió forintos forgalomban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com