Forinthitelek - Első fokon részlegesen pert nyert az OTP Lakástakarék

Első fokon részlegesen pert nyert az OTP Lakástakarék Zrt. a forinthitel-szerződések tisztességességével kapcsolatban a magyar állam ellen indított perében.

logo_otpA Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett elsőfokú ítélete szerint a pénzügyi intézmény által felvetett egyik kérdésben sem látta indokoltnak előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését az Európai Unió bíróságánál.
A bíróság a felperest 254 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte.

A törvényszék megállapította, hogy - a vonatkozó jogszabályokban meghatározottak kivételével - a lakáskölcsönökről szóló üzletszabályzat 2009. augusztus 1. és 2010. január 31. között alkalmazott húsz pontjának alapján felszámított fix díjakat, költségeket - beleértve a százalékos mértékben meghatározott díjak minimum és maximum értékét is -, az OTP Lakástakarék jogosult minden évben a KSH által közzétett éves inflációs ráta mértékével módosítani a közzétételt követő hónap negyedik napjától.

Az áthidaló kölcsönökről szóló üzletszabályzat római 1141. pontjának valamint az általános üzletszabályzat 70. pontjának szövegrészei ugyancsak tisztességesek és ezért érvényesek ebben az időszakban.

A bíróság ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.

A szóbeli indoklás szerint a bíróság a felperes által a per tárgyává tett szerződéses feltételek közül bizonyos feltételeket azért utasított el, mert azok nem tartoznak a 2014. évi 38-as törvény hatálya alá, a többit érdemben vizsgálta.

A bíróság az ítélet rendelkező részében megállapította bizonyos szerződési feltételek tisztességességét és érvényességét. Álláspontja szerint a megjelölt szövegrészek megfelelnek a 38-as törvényben foglalt valamennyi feltételnek.

Az átlagos fogyasztó számára a szerződéses feltételek tartalma egyértelmű és érthető, az idegen nyelvű és szakmai kifejezéseket mellőzve közérthetően fogalmazták meg. Mivel pontosan körülírja azt az egyetlen oklista elemet, amely a szerződésmódosítás alapjául szolgálhat, a tételesség elvének is megfelel.

Figyelemmel arra, hogy az éves inflációs ráta mértékét a lakástakarék nem tudja befolyásolni, a szerződéses kikötés az objektivitás elvének is megfelel. Tekintettel arra, hogy egyfelől az éves inflációs ráta, másfelől a díjak, költségek alapjául szolgáló költségelemek között korreláció áll fenn, továbbá az egyoldalú emelés mértéke megegyezik az inflációs ráta mértékével, a szerződéses feltétel megfelel a ténylegesség és az arányosság elvének is.

Teljesül az átláthatóság követelménye is azáltal, hogy az egyoldalú díj- és költségmódosítás feltételét, azaz az éves inflációs ráta változását és a módosítás mértékét, ami az éves inflációs ráta változásának a mértékével egyezik meg, megjelölték.

Az üzletszabályzat megjelölt pontjai alapján a felmondhatóság elve is teljesül valamennyi szerződési feltétel esetében. Tekintettel arra, hogy a szerződési feltétel nem a díj és a költség emelését, hanem azoknak az éves inflációs ráta mértékével történő módosítását szabályozza, amely kétirányú lehet, a szimmetria elve is érvényesül - fejtette ki a bíró.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com