Hozamcsökkenés a 3, 5 és 10 éves kötvények aukcióján

Rekordalacsony hozamon értékesített 3, 5 és 10 éves államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

akkAz ÁKK 3 éves lejáratú kötvényből a megszokott 20 milliárd forint értékűt hirdette meg. Az elsődleges forgalmazók 46,88 milliárd forint ajánlatából a meghirdetettnek megfelelő összeget fogadott el az ÁKK.

A 3 éves kötvények aukciós átlaghozama 2,57 százalékra csökkent a korábbi 2,70 százalékról és alatta volt a szerdai másodpiaci, 2,58 százalékos referenciahozamnak is. A hároméves lejárat aukciós hozama 2014 elején 4,32 százalékon állt, míg 2013 elején 5,57 százalékon, 2012 elején pedig 9,41 százalékon.

Magas túljegyzés fogadta a piacra vitt 5 éves lejáratú kötvényt is. A megszokott 20 milliárd forintos összegben felkínált papírt 43,80 milliárd forintért jegyezték, az ÁKK 23 milliárd forintnyi ajánlatott fogadott el.

Az aukciós átlaghozam 2,99 százalék volt, 6 bázisponttal alacsonyabb, mint az előző aukción kialakult 3,05 százalékos hozam, de kicsivel nagyobb, mint a szerdai másodpiaci, 2,98 százalékos referenciahozam. Az idei évet az ötéves lejáratú államkötvény 4,68 százalékos aukciós hozamon kezdte. 2013 elején 5,75 százalék, 2012 elején pedig 9,41 százalék volt az aukciós hozam.

A 10 éves lejáratú kötvényből meghirdetett 15 milliárd forintra 36,75 milliárd forint ajánlatot tettek az elsődleges forgalmazók. Az ÁKK a meghirdetettnél nagyobb összeget, 18 milliárd forintot fogadott el a beérkezett ajánlatokból.

A 10 éves lejáratú kötvények csütörtöki aukciós átlaghozama 3,55 százalék lett, szemben a korábbi aukció 3,66 százalékos hozamával. A szerdai másodpiaci referenciahozam 3,56 százalék volt. A 10 éves kötvények aukciós hozama 2014 elején 5,72 százalékon állt, egy évvel korábban 6,00 százalékon, 2012 elején pedig 9,38 százalékon.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com