Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat hétfőn a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint. Pénteken a BUX 241,57 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 55 929,69 ponton zárt, a részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, pénteken a nap végére az eladók kerekedtek felül, így a BUX index csökkent. A hétfő reggeli részvénypiaci hangulat vegyesnek mondható, az amerikai részvénypiacokon a határidős indexek emelkednek, ugyanakkor Ázsiában csökkenés látható, az európai határidős indexek közül pedig csupán a londoni FTSE tartózkodik a pozitív tartományban - írja az Equilor vezető elemzője.
    

Részletezte, pénteken a vezető részvények közül egyedül a Mol tudott emelkedni, az olajipari papír 34 forinttal, 1,23 százalékkal 2800 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára pénteken 105 forinttal, 0,77 százalékkal 13 445 forintra csökkent, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki, a Richter árfolyama 145 forinttal, 1,64 százalékkal 8700 forintra esett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el, miközben a Magyar Telekom árfolyama nem változott, 585 forinton zárt, forgalma 224,0 millió forint volt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com