Kivárásra számítanak az elemzők a tőzsdén

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: sok nemzetközi piacmozgató esemény és makrogazdasági adat várható, így magasabb forgalmú és változékonyabb irányú kereskedésre lehet számítani.

A magyar piacon a nemzetközi folyamatok határozzák majd meg a BUX mozgását, sok tényező befolyásolhatja a kereskedést.



A szakértő kiemelte: az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) szerdai ülése jelentős elmozdulást okozhat az olaj árfolyamában, ami a Mol árfolyamát is érintheti. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: kivárás jellemezheti a hazai kereskedést.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kereskedés zárószakaszában várhatók az MSCI feltörekvő piaci indexéhez kapcsolódó átrendezések, mivel az új súlyozás december 1-én lép életbe; az index cseh alindexében várható a legnagyobb változás a kelet-európai részvények között. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 186,20 pontos, 0,62 százalékos csökkenéssel, 29 816,30 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt.

A Mol 5 forinttal, 0,03 százalékkal 18 130 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 59 forinttal, 0,73 százalékkal 7981 forintra esett, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,02 százalékkal 487 forintra gyengült, forgalma 493,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 1,02 százalékkal 5840 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com