Kiváró kereskedés lehet a BÉT-en a nemzetközi hangulatnak megfelelően

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemezője szerint az amerikai állampapírpiac keltette aggodalmak vezetik a héten a tőzsdéket.

Keddtől 250 milliárd dollárnyi állampapír kerül aukcióra, a befektetők aggódnak, hogy a 3 százalékos szint is áttörésre kerülhet. Ez további tőzsdei leértékelődési folyamatokat indíthat el. Így az európai kereskedés nullában nyithat. Az elemző kiemelte: a várakozásokat meghaladó eredményekről jelentett a Mol a negyedik negyedév során.

A Mol-csoport nettó eredménye elérte a 307 milliárd forintot (1,11 milliárd dollár) tavaly, ami 18 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezzel az évtized legmagasabb profitját sikerült elérni 2017-ben. A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint az értékesítés nettó árbevétele 1120,7 milliárd forint volt tavaly a negyedik negyedévben, az éves nettó árbevétel pedig 4130,3 milliárd forint, az előző évi 3553 milliárd forint után.



Hétfőn a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 132,52 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 39 006,35 ponton zárt. A Mol 28 forinttal, 0,98 százalékkal 2896 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,28 százalékkal 11 600 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,08 százalékkal 470 forintra nőtt, forgalma 299,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,76 százalékkal 5900 forintra esett, a részvények forgalma 905,0 millió forintot ért el. A BUMIX 4188,17 ponton zárt hétfőn, ez 23,08 pontos, 0,55 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com