MNB: lelassult a háztartások megtakarításainak emelkedése a harmadik negyedévben

A szeptember végén zárul elmúlt egy évben 1746 milliárd forint, a GDP 5,0 százaléka volt a háztartások nettó megtakarítása az első negyedévi 6,3, és a második negyedévi 5,9 százalék után.

A háztartások nettó pénzügyi megtakarítása a múlt év első negyedében az ezer milliárd forintot is megközelítette, 997 milliárd forintra rúgott és a következő negyedévekben 482 és 635 milliárd között mozgott tavaly. 2014 vége óta először emelkedtek a háztartások bruttó tartozásai a tranzakciókból eredően, igaz, csak 5 milliárd forinttal a követelések 206 milliárdos emelkedésével szemben, amely pedig kevesebb mint fele (45,8 százaléka) az előző negyedévinek és 42 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál is.



A háztartások pénzügyi eszközeinek növekedésében továbbra is az állampapírokba történt befektetéseknek volt meghatározó szerepük - közölte az MNB. Ezen belül a rövid lejáratú papírok iránt mutatkozott nagyobb kereslet, ezek állománya 99 milliárd forinttal nőtt a negyedév alatt, de a hosszú lejáratú államkötvények állománya is 62 milliárddal emelkedett, szeptember végén már 1330 milliárd forintra rúgott.

A lejáró banki kötvények miatt jelentősen, 82 milliárd forinttal csökkent a háztartások hitelintézetekkel szemben fennálló követelése és ugyancsak eladtak tőzsdén jegyzett részvényeikből is 9 milliárdnyit, nagyjából az előző negyedévben vásárolt mennyiség felét. A betétállomány - a devizabetétek számottevő, 121 milliárdos növekedése és a forintbetétek csaknem ugyanakkora, 119 milliárd forintos csökkenése nyomán - alig változott.

A harmadik negyedévben nőtt a háztartások befektetési jegy portfóliója is, 26 milliárddal. A háztartások biztosítástechnikai tartalékokban kimutatott vagyona a harmadik negyedévben csak igen szerény, 4,3 milliárdos emelkedést mutatott, az előző két negyedév 54 és 24 milliárdos befektetésével szemben. A háztartások hitelállománya a tranzakciókból eredő, 2009 óta tartó csökkenés után most a harmadik negyedévben nőtt először, 30 milliárd forinttal.

A hitelintézetek által nyújtott ingatlanhitelek esetében ismét kismértékű nettó hitelfelvétel történt, emellett a fogyasztási hitelek állománya is bővült tranzakcióból adódóan, döntően az egyéni vállalkozók hitelfelvételei miatt - közölte az MNB.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com