MNB: nem folytathatja működését a Globeserv Alapkezelő

Az MNB keddi tájékoztatása szerint a határozat március 23-án jogerőssé vált.

A jegybank tavaly decemberben szólította fel a Globeserv Alapkezelőt, hogy határidőn belül, majd működése során mindig feleljen meg a szavatoló tőkekövetelményre vonatkozó jogszabályi előírásoknak, ennek keretében a likvid vagy azonnal készpénzre váltható eszközökbe fektetett szavatoló tőkéjét töltse fel a jogszabályban meghatározott szintre.



Az MNB az alapkezelő felett gyakorolt folyamatos felügyelet során ugyanakkor megállapította, hogy a társaság a határozatban előírt és az alapkezelő kérelmére meghosszabbított határidőben nem tett eleget a szavatoló tőke-feltöltési kötelezettségének. Az előírások szerint a tevékenységi engedély visszavonása után az alapkezelő által kezelt alapok megszűnési eljárását is meg kell indítani.

Az eljárást a letétkezelő folytatja le, és ennek keretében a befektetési alap vagyonába tartozó eszközöket értékesíti. Az így befolyt ellenértékből a tartozások és egyéb kötelezettségek levonása után fennmaradó tőke a befektetőket befektetési jegyeik értékének arányában illeti meg - áll az MNB közleményében. A Globeserv Alapkezelő a tőkepiac egészéhez mérten csekély súllyal - a piaci értékre vetítve 0,002 százalék részesedéssel - rendelkezett, az általa kezelt alapokba tartozó eszközök értéke 175,9 millió forint.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com