Negatív korrekcióval nyithat hétfőn a budapesti tőzsde

Negatív korrekcióval nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Pénteken a BUX 616,32 pontos, 1,01 százalékos emelkedéssel, 61 454,62 ponton zárt. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte: pénteken ismét felülteljesítő volt a hazai részvénypiac, a hétfői kereskedés kisebb negatív korrekcióval indulhat, de több vezető részvény kereskedése is izgalmas lehet.     


A Mol jegyzése megközelítette a 2840 forintos szintet, ahol meghatározó ellenállás húzódik, szignifikáns áttörése esetén tér nyílhat felfelé - fűzte hozzá. Pénteken a Mol 18 forinttal, 0,64 százalékkal 2838 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. A Richter továbbra is a 9150 forintos ellenállásra tapad, e szint áttörése esetén 9420 forintnál lehet a következő akadály - írta az elemző. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9120 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
   

Az OTP jegyzése fordult a 15 500 forintos szint közeléből, azonban a 16 000-16 100 forintos tartomány továbbra is fontos ellenállást jelent. Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 1,79 százalékkal 15 880 forintra nőtt, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki az elmúlt hét utolsó kereskedési napján. A Magyar Telekom árfolyama is emelkedett pénteken, itt 692 forintnál húzódik a következő ellenállás, és 667 forintnál támasz. A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 1,93 százalékkal 685 forintra emelkedett, forgalma 227,3 millió forint volt pénteken.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com