Nem változtatott idei előrejelzésein a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. a jó első negyedéves eredmények ellenére nem változtatott a februárban előrejelzett 7-8 százalékos, euróban számolt, idei forgalomcsökkenési várakozásán.

Richter GedeonBogsch Erik, a gyógyszergyár vezérigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy a rendkívül bizonytalan környezet miatt még korai lenne túlzott optimizmust feltételezni.

Hangsúlyozta, hogy az orosz és ukrán gazdasági-politikai helyzet, másrészt az árfolyam ingadozások is jelentősen befolyásolhatják a társaság további teljesítményét.

Hozzátette, hogy a tavalyi bázis nagyon alacsony volt, ez is hozzájárult az idei első negyedévi eredmény 61 százalékos növekedéséhez. Emellett a gyógyszergyár eredményesen csökkentette a költségeit, továbbá a pénzügyi tevékenység pozitív egyenlege is javította az eredményt.

Az első negyedévben Ukrajnában a felére esett vissza a Richter forgalma. A politikai és gazdasági bizonytalanság miatt rendkívüli mértékben csökkent a vásárlóerő, továbbá a hrivnya gyengülése is hozzájárult a bevételek csökkenéséhez. Oroszországan rubelben számolva forgalomnövekedést ért el a vállalat, de euróban ez csökkenést jelent a rubel gyengülése miatt - fejtette ki a vezérigazgató.

A kelet-európai piacon Romániában volt még számottevő forgalomcsökkenés, míg Lengyelországban enyhén emelkedtek a bevételek. A nyugat-európai országokba irányuló kivitel tovább bővült. Bogsch Erik hozzátette, hogy az Európai Unióban a bevételek ma már nagyjából fele-fele arányban oszlanak meg a nyugati és a keleti országok között.

A vezérigazgató hozzátette, hogy a külpiacok közül Kína és Latin-Amerika stabilan növekvő piac lesz a jövőben.
Az első negyedév eseményei közül Bogsch Erik kiemelte, hogy az Amerikai Egyesült Államok gyógyszerügyi hatósága, az FDA visszaigazolta a cariprazine nevű antipszichotikum törzskönyvezési kérelmének újrabeadását.

A gyógyszergyár várakozásai szerint a második negyedév végére a készítmény megkaphatja az amerikai forgalomba hozatalhoz szükséges hatósági véleményt. Ugyanerre a vegyületre vonatkozóan sikerrel zárult több olyan klinikai vizsgálat, amely szükséges az európai törzskönyvezéshez.

Áprilisban az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyta az Esmya hosszú távú alkalmazását a méhmióma kezelésére. Az eredeti nőgyógyászati készítmény várhatóan június végén erre az indikációra is megkaphatja a forgalombahozatali engedélyt.

A Richter Gedeon Nyrt. 87,675 milliárd forint konszolidált árbevételt és 15,044 milliárd forint nettó nyereséget ért el 2015 első negyedévében, forgalma 0,7 százalékkal mérséklődött, míg a profit 61 százalékkal haladta meg a 2014 első három havit. A csoport összes árbevétele euróban 284,1 millió eurót tett ki, ami 0,8 százalékkal alacsonyabb a tavalyi első három havinál.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com