Péntektől kérhető az egyszerűsített részletfizetés a NAV-tól

Több mint félmillió magánszemély élhet 2016.július 1-jétől az egyszerűsített részletfizetés lehetőségével; akinek legfeljebb 200 ezer forint adótartozása van, az évente egyszer 6 havi pótlékmentes részletben törleszthet, amennyiben ezt kéri a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV).

A NAV tájékoztatása szerint, az ingyenesen benyújtható kérelemben lényegében két adatot kell feltüntetni: az adóazonosító jelet, illetve azt, hogy hány havi részletben törlesztene a magánszemély.

navlogo

Az ügyfélkapuval rendelkezők a FAM01-es nyomtatványon kérhetik a kedvezményt, de a kitöltött nyomtatványt természetesen postán is fel lehet adni, vagy személyesen is be lehet vinni a legközelebbi ügyfélszolgálatra.
Ugyanakkor a kérelmet az ügyfélszolgálaton szóban is meg lehet tenni.(Az ügyfélszolgálatok most pénteken - a köztisztviselők napján - zárva lesznek.)

A kérelemről a NAV határoz, gyakorlatilag a kérelmet önti okirati formába.

Tekintettel arra, hogy ebben szerepel az, hogy mikor és pontosan mennyit kell fizetni, érdemes fél évig jól megőrizni a határozatot, vagy rögtön ez alapján beállítani a banki átutalást.Ugyanis ha valaki az esedékes részlet befizetését nem teljesíti, a részletfizetési kedvezmény érvényét veszti, és a tartozás egy összegben esedékessé válik.Ez esetben a hivatal a fennmaradó tartozásra az eredeti esedékességtől késedelmi pótlékot számít fel - áll a közleményben.

A NAV hangsúlyozza: a kormány egyik legfontosabb célkitűzése a bürokrácia-csökkentés, amely az adózásban is maximálisan érvényesül.Az egyszerűsített részletfizetés több mint félmillió magánszemélynek biztosít jelentős könnyebbséget.2017-től megvalósul a lakosság teljes adó-adminisztrácómentessége, jövőre már minden szja-bevallást a NAV tölt ki.

MTI

Hozzászólások


Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció...

Veszteséges kezdés Európában

Veszteséges kezdés Európában

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Az európai FTSE Eurofirst 300 index a kereskedés kezdetén 0,59 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,69 száza...

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,34 pontos csökkenéssel, 29 800,45 ponton nyitott szerdán. A pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. MTI...


Alig változott a forintárfolyam

Alig változott a forintárfolyam

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót a kedd esti 307,93 forint után szerda reggel nyolc órakor 308,07 forinton...

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani szerdán a kereskedés kezdetekor a főbb európai tőzsdéken. A határidős indexjegyzések alapján az euróövezeti EuroStoxx50 index a keddi 3023 pontos zárás után 3004 po...

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

A hétfői záróértékhez képest minimális erősödéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén kedden. A kereskedés kezdetén a negyedéves vállalati eredmények alakították a trendet. A 30 vezető i...

Szakértő: a Moody's is felminősítheti Magyarország adósságkockázatát

Szakértő: a Moody's is felminősítheti Magyarország adósságkockázatát

A Moody's hitelminősítő is befektetésre ajánlott kategóriába emelheti a héten a magyar államadós-besorolást a Fitch és a Standard & Poor's után - mondta Csath Magdolna közgazdász kedden, az M1 aktuáli...

http://ujhazak.com