Pozitív hangulatra számít az elemző

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette, a JPMorgan megemelte a Richter célárfolyamát, a korábbi 7190 forintról 7930 forintra, és továbbra is felülsúlyozásra ajánlják a részvényt.

Az OTP-nél a célárfolyam és az ajánlás változatlan az előzőhöz képest, felülsúlyozásra ajánlva 9860 forintos célár mellett - tette hozzá. A Mol közölte a januári árrés adatait, amik erősnek mondhatók, de a kereskedésben nem számít jelentős hatásra az elemző.



Az európai hangulatot a Deutsche Bank vártnál gyengébb eredménye határozhatja meg - vélte. Szerdán jól zárt az amerikai tőzsde, miután a jegybank szerepét betöltő Fed nem módosított az alapkamaton és nem érkezett negatív hír sem, sőt a Fed értékelése szerint javult a fogyasztói és üzleti bizalom. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 102,89 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 32 584,18 ponton zárt szerdán.

A Mol 110 forinttal, 0,54 százalékkal, 20 140 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,85 százalékkal, 8900 forintra erősödött, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,39 százalékkal, 515 forintra nőtt, forgalma 309,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 27 forinttal, 0,44 százalékkal, 6210 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com