PSZÁF: újabb negyedmilliárd forintot kaptak vissza a pénztártagok

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) korábbi vizsgálataiban érintett pénztárak és vagyonkezelőik közös döntése nyomán újabb, mintegy 257 millió forintnyi többletköltség került vissza az önkéntes pénztári tagok számlájára befektetéseik kapcsán - közölte a PSZÁF az MTI-vel pénteken.

image1352220888

A felügyelet emlékeztetett: még 2010 második felében vizsgálták több nyugdíjpénztár befektetési, vagyonkezelési tevékenységét, a felügyeleti fellépés nyomán négy magánnyugdíjpénztár tavalyig mintegy 5 milliárd forint indokolatlanul felszámított befektetési költséget írt jóvá több százezer volt és jelenlegi pénztártagnak. A vizsgálat megállapította, hogy a befektetési alapokon keresztül megvalósuló befektetések esetén a vagyonkezelői szolgáltatásokért fizetett díjakkal kapcsolatban négy nyugdíjpénztár - az Aegon, AXA, ING és OTP nyugdíjpénztárak - és vagyonkezelőik többször megsértették a jogszabályokat.

A PSZÁF az érintett pénztáraknak határozatokban írta elő, hogy mutassák ki és fizessék vissza tagjaiknak az indokolatlan közvetett befektetések okozta többletköltségeket, miután azokat érvényesítették vagyonkezelőikkel szemben.

Kiemelték, hogy a PSZÁF azóta is mindkét pénztári ágazatban figyelemmel kíséri a kormányrendeletek befektetési költségekre vonatkozó előírásait, és szükség esetén kezdeményezi a jogtalanul elvont összegek visszafizetését.

Új és kedvező jelenség a felügyelet szerint, hogy a 2010-es vizsgálattal érintett pénztárak és vagyonkezelőik - most már túlnyomórészt az önkéntes ágazatnál - határozati kötelezés nélkül, vagy eleve saját kezdeményezésre döntöttek az indokolatlanul elvont vagyonkezelési költségek visszatérítéséről.

Az egyik esetben a PSZÁF a vizsgálata során 125 millió forint többletköltség kifizetését állapította meg, az összeget a vagyonkezelő visszafizette az önkéntes pénztárnak, amely azt még a határozat meghozatala előtt jóváírta tagjai egyéni számláin. Egy másik pénztár vagyonkezelője saját döntése alapján 64,3 millió forintot térített vissza a pénztár önkéntes pénztári ágának és 20,7 millió forintot a magán-nyugdíjpénztári ágnak - ismertette a közlemény.

Egy harmadik pénztár szintén saját belső vizsgálata nyomán 37,2 millió forint indokolatlan közvetett befektetési többletköltség - késedelmi kamattal növelt - visszautalását kezdeményezte vagyonkezelőjétől az önkéntes pénztári tagok számára. A negyedik esetben szintén a pénztár és a vagyonkezelő megállapodása alapján döntött a vagyonkezelő 30,4 millió forint visszatérítéséről, amit a pénztár a visszatérítés teljesítésének napjával jóváírt az önkéntes pénztári tagok egyéni számláján - olvasható a PSZÁF közleményében.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com