További emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint a nemzetközi hangulat enyhén optimista, a magyar tőzsdén kisebb emelkedés várható a hét első kereskedési napján.

Az olajárak emelkedtek, emiatt a Mol tovább erősödhet. A szakértő felidézte, hogy a magyar piac nagyon erős volt az elmúlt napokban. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: a hétfői kereskedésben még érezhető lesz a pénteki OTP-jelentés hatása, ami új történelmi csúcsra segítette a BUX indexet. Enyhe korrekció után az OTP és a Mol részvények tovább vezethetik az emelkedést - közölte, hozzátéve, hogy a Morgan Stanley változatlanul hagyta az OTP-re vonatkozó ajánlását 8723 forintos célárfolyammal.



A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 576,65 pontos, 1,70 százalékos emelkedéssel, 34 435,53 ponton, történelmi csúcson zárt pénteken. A Mol 640 forinttal, 2,87 százalékkal 22 950 forintra erősödött, 6,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 235 forinttal, 2,85 százalékkal 8485 forintra nőtt, forgalmuk 9,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 469 forintra emelkedett, forgalma 414,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,50 százalékkal 6915 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com