Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a főbb európai piacok

Csökkenéssel nyitottak hétfőn a vezető európai értéktőzsdék, miután a világgazdasági növekedés lanyhulása miatti aggodalmak nyomán több mint 1 százalékos mínuszban zártak a múlt hét végén a New York-i indexek, és az ázsiai tőzsdéken is veszteségekkel indult a hét.

A frankfurti DAX-index 0,87 százalékos, a londoni FTSE-100 index 0,46 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,04 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,36 százalékkal csökkent.

tőzsde-London-1212141

A kőolaj világpiaci ára emelkedik. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj novemberi szállításra hordónként (159 liter) 48,11 dollárba került hétfő délelőtt kilenc óra körül, 64 centtel, 1,34 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Ugyanekkor a New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára októberi szállításra hordónként 78 centtel, 1,75 százalékkal, 45,46 dollárra nőtt.

Az eurót 1,1304 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, ami napi szinten 0,03 százalékos erősödést jelent. Az eddigi kereskedésben az euró legalacsonyabb árfolyama 1,1282, a legmagasabb pedig 1,1323 dollár volt.

Pénteken erős mínuszban zártak az európai és a New York-i tőzsdemutatók is.

A londoni FTSE-100 index 1,34 százalékkal 6104,11 pontra, a DAX 3,06 százalékkal 9916,16 pontra, a CAC-40 pedig 2,56 százalékkal 4535,85 pontra zuhant. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 3,03 százalékkal 3157,30 pontra, az FTSEurofirst 300 pedig 1,90 százalékkal 1397,57 pontra esett. A pénteki zuhanással nagyjából egész heti nyereségüket elveszítették az indexek.

New Yorkban a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 1,74 százalékkal 16 384,79 pontra, az S&P 500-as mutató 1,61 százalékkal 1958,08 pontra, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,36 százalékkal 4827,20 pontra süllyedt a pénteki zárásra.

MTI

Hozzászólások


Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció...

Veszteséges kezdés Európában

Veszteséges kezdés Európában

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Az európai FTSE Eurofirst 300 index a kereskedés kezdetén 0,59 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,69 száza...

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,34 pontos csökkenéssel, 29 800,45 ponton nyitott szerdán. A pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. MTI...


Alig változott a forintárfolyam

Alig változott a forintárfolyam

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót a kedd esti 307,93 forint után szerda reggel nyolc órakor 308,07 forinton...

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani szerdán a kereskedés kezdetekor a főbb európai tőzsdéken. A határidős indexjegyzések alapján az euróövezeti EuroStoxx50 index a keddi 3023 pontos zárás után 3004 po...

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

A hétfői záróértékhez képest minimális erősödéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén kedden. A kereskedés kezdetén a negyedéves vállalati eredmények alakították a trendet. A 30 vezető i...

Szakértő: a Moody's is felminősítheti Magyarország adósságkockázatát

Szakértő: a Moody's is felminősítheti Magyarország adósságkockázatát

A Moody's hitelminősítő is befektetésre ajánlott kategóriába emelheti a héten a magyar államadós-besorolást a Fitch és a Standard & Poor's után - mondta Csath Magdolna közgazdász kedden, az M1 aktuáli...

http://ujhazak.com