Varga: az MFB Pontok hálózata 126 új MFB Ponttal bővül hétfőtől, 750 milliárd forintos hitelprogramot bonyolítanak

Ezen a napon 126 új MFB Pont kezdte meg működését. Hozzátette: a 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető, visszatérítendő európai uniós források kihelyezésére jött létre az MFB Pontok hálózata, amely közbeszerzésen nyertes hitelintézetek közreműködésével helyezi ki a forrásokat.

Kezdetben négy bank vett részt ebben - a Takarékbank Zrt., a B3 TAKARÉK Szövetkezet, a Budapest Bank Zrt. és az FHB Zrt. -, majd az OTP Bank, a Gránitbank, az MKB Bank és az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. konzorciumával bővült ki a hálózat, az új bankok fiókjában kezdték meg működésüket hétfőn az MFB Pontok. Az eddigi 442 MFB Pont az év végére 642-re bővül. A kormány kiemelt célként határozta meg a 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető források kihelyezésénél, hogy a vállalkozások a lehető legszélesebb körben, könnyen elérhető módon, gyorsan és minden eddiginél olcsóbban juthassanak fejlesztési forráshoz, a ciklusban a támogatások több mint 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják, szemben a korábbi ciklus 16 százalékával - húzta alá.

Kitért arra is, hogy a magyar gazdaság uniós források felhasználása nélkül is képes volt a növekedési pályán maradni az elmúlt időszakban. Megkezdődött a szerkezetváltás, ami lehetővé teszi, hogy ha 2020-után az Európai Unió a forráskihelyezések csökkentéséről dönt, a magyar gazdaság akkor is növekedési pályán tud maradni - mondta. A kormányzatban és a pénzintézetekben egyaránt azon dolgoznak, hogy a magyar gazdaság képes legyen a saját erejéből előre jutni. Ősztől további versenyképességet javító, és foglalkoztatáspolitikai lépésekre készülnek - jelezte.



A pénzügyi eszközök felhasználását a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programból (VEKOP) biztosítják. A pénzügyi eszközforrások fontos jellemzője a visszafizetési kötelezettség, amely arra ösztönzi a pályázó vállalkozásokat, hogy jól átgondolt üzleti tervet dolgozzanak ki, és hatékonyan valósítsák meg beruházási terveiket - tette hozzá Varga Mihály kiemelve, hogy a 2014-2020-as uniós ciklus első felében a több mint 750 milliárd forintos keretösszeg mintegy 75 százalékát hirdeti meg a kormány. Hétfőtől már 126 új MFB Pont működik országszerte - tájékoztatott a miniszter. Hozzátette: legkésőbb év végéig - további 74 pontot nyitnak meg, ezzel összesen 642 pontból álló hálózat gondoskodik majd az európai uniós, valamint a támogatással kombinált hitelek közvetítésével.

A tervek szerint csak az új pénzintézetek közvetítésével 2017-ben közel 60 milliárd forint uniós forrást tudnak eljuttatni az érintettekhez: 52 milliárd forintot a vállalatoknak és több mint 8 milliárd forintot a lakossági ügyfeleknek - húzta alá Varga Mihály. Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: eddig 40 milliárd forintot fizettek ki a nyertes pályázóknak a hitelprogramok keretében. A folyósítás sikeréhez tovább egyszerűsítik a hozzájutást az uniós forráshoz. Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese elmondta: 600 munkatársat képeztek ki az MFB Pontok munkájához, és az informatikai rendszert is fejleszteni kellett. Felkészültek arra, hogy az ügyfeleket tanácsadással is segítsék. Bártfai-Mager Andrea postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos az MKB Bank MFB Pontjának megnyitóján elmondta: számos intézmény hatékony együttműködésére volt szükség ahhoz, hogy jól működő rendszer jöjjön létre az uniós források vállalkozások és lakosság részére való eljuttatására.



A programmal a kormány célja, hogy az uniós forrásokat a lakosság és a vállalkozások minél szélesebb köre ismerje, és használja - mondta. Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MKB Bankban tartott megnyitón kifejtette, hogy az MFB Pontok bővülése újabb mérföldkő az uniós források felhasználásában.

A mintegy 750 milliárd forintos visszatérítendő pénzügyi eszköz több mint háromszor akkora, mint ami 2007-2013-ban rendelkezésre állt, ennek hatékony és gyors felhasználását segíti az MFP Pontok hálózata. Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója elmondta: a bank 35 fiókjában hoz létre MFB pontot, a csoport komplex, pályázatírás és projektmenedzsment szolgáltatásokat is nyújt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com