Vegyesen nyitottak a főbb európai piacok

Vegyesen nyitottak az irányadó mutatók a vezető európai értéktőzsdéken: London enyhén csökkent, Frankfurtban és Párizsban viszont kissé emelkedett a vezető index.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,08 százalékkal esett, míg a frankfurti DAX-index 0,24 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,17 százalékos növekedéssel indította a kereskedést.

dax-index-tozsde-europa-130417

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,16 százalékkal nőtt.

Az eurót 1,0963 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,10 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

A kőolaj világpiaci ára csökken, a befektetők profitot realizálnak az előző napok nyereségei után.

Közép-európai idő szerint csütörtök reggel kilenc óra után néhány perccel az észak-tengeri Brent decemberi szállításra hordónként (159 liter) 52,34 dollárba került, 33 centtel, 0,63 százalékkal esett vissza a jegyzés az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára decemberi szállításra hordónként 36 centtel, 0,69 százalékkal, 51,46 dollárra mérséklődött.

Szerdán enyhe nyereségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A DAX 0,13 százalékkal, 10 645,68 pontra, a londoni FTSE-100 index 0,31 százalékkal, 7021,92 pontra, a párizsi CAC-40 pedig 0,25 százalékkal, 4520,30 pontra nőtt. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,34 százalékkal, 3057,47 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,32 százalékkal, 1355,32 pontra emelkedett.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com