Pintér: két megyében van rendkívüli árvízvédelmi készültség

Két megyében, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében van rendkívüli árvízvédelmi készültség - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

A tárcavezető hozzátette, a jelenlegi információk szerint az eddigi legnagyobb vízmagasság várható az árhullám levonulásakor.
Hangsúlyozta: a technikai és a humán erőforrás is rendelkezésre áll a védekezésre, négyóránként tájékoztatást adnak az embereknek, de ha lényeges vízszintemelkedés lesz, akkor akár óránkénti tájékoztatást is adhatnak.
Kiemelt célnak nevezte az emberi élet védelmét és megjegyezte: a katasztrófavédelem, a rendőrség és a honvédség mellett az önkéntesek, karitatív szervezetek segítségére is számítanak.

pintérárvíz


A későbbiekben várhatóan hajózási tilalmat léptetnek életbe és a közlekedést is korlátozzák - vetítette előre a belügyminiszter. Szólt arról is: számításaik szerint 18-20 nap múlva hagyja el az ár az országot.
Tarlós István főpolgármester azt jelentette be, hogy kedd reggel elkezdik lezárni az óbudai Királyok útja - Nánási út elsőrendű védvonal úgynevezett kapuit, és nem zárható ki, hogy az árhullám miatt kisebb evakuálásokra lesz szükség Csillaghegyen.

Tájékoztatása szerint kedd délelőtt 10 órakor a közösségi közlekedést is leállítják ugyanitt, s arra kérte a területen belül parkolókat, hogy még hétfő este vigyék el onnan az autójukat.
Elmondta azt is, hogy megkezdték a homokzsákok kihordását a Margitszigetre is, és szerdán megkezdik a Margit híd védelmének kialakítását is.
A főpolgármester kitért arra: a főváros 8 méteres vízszintig önállóan el tudja látni a védekezési feladatokat, e magasság felett a katasztrófavédelem segítségét kérik.

Czunyiné Bertalan Judit, Komárom-Esztergom megye kormánymegbízottja arról beszélt, hogy kiemelten figyelik Komárom és Sződ térségét, ahol megkezdték a gátat erősítését és magasítását, továbbá a másik frekventált szakaszon, Tát és Esztergom térségében is megkezdték az előkészületeket.
Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megye kormánymegbízottja arról számolt be, hogy Vámosszabadinál várhatóan le kell zárni a határátkelőt, s felkészültek az utak és hidak védelmére.

Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója arról tájékoztatott: kedd reggel 8 órakor megkezdi a működését a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központ. Korlátozzák a veszélyes anyagok szállítását, és fokozottan felügyelik a veszélyes üzemeket, kritikus infrastruktúrákat is - tette hozzá.
Balogh János, az országos rendőrfőkapitány helyettese, a Készenléti Rendőrség parancsnoka arról beszélt, hogy a rendőrség készen áll az árvízi helyzet kezelésére, s egyéb területekről csak végső esetben vonják el az állományt.
Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke jelezte: a katonai szervezeteknél elrendelték a készenléti szolgálatot, kedden 200 emberrel kezdik a gátak megerősítését.

Czirner József, az Országos Mentőszolgálat közép-dunántúli régiójának orvos igazgatója arról beszélt, hogy megerősítették a szolgálatot, s az esetleges útlezárások miatt megtervezték a kerülőutakat is.
Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója arról számolt be, hogy négymillió homokzsákkal és 4-5 ezer emberrel készülnek az árhullámra. A folyamatos csapadék miatt várhatóan kedvezőtlen irányba kell módosítani az előrejelzéseket, a legmagasabb vízszintet minden felső-dunai szakaszon eléri a víz. Közlése szerint a tetőzés péntekre-szombatra várható, de utána is fenntartják a figyelőszolgálatot.

Hoffmann Imre közfoglalkoztatási helyettes államtitkár bejelentette: eddig is 20 ezer közfoglalkoztatott vett részt a védművek karbantartásában, őket a védekezési munkálatokra is át tudják csoportosítani.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com