A Fidesz elítéli a szegregáció minden formáját

A Fidesz elítéli a szegregáció minden formáját, és nem engedi el a segítségre szorulók kezét, mindenkinek biztosítja a felemelkedés esélyét - közölte a kormánypárt pénteken az MTI-vel.

csak a fideszA Fidesz azt követően közölte ezt, hogy az MSZP közleményben azt írta: a köznevelési törvény Országgyűlés előtt lévő módosításának egyes passzusai alkalmasak az iskolai szegregáció legalizálására.

A Fidesz reagálásában leszögezte: visszautasítják a baloldal "vádaskodását", és hozzátették, a törvénymódosítás éppen azt a célt szolgálja, hogy a létező szabályok részleteinek kidolgozásával, egyértelművé tételével óvja a diákokat a visszaélésektől, a törvénytelen, hátrányos megkülönböztetéstől.

"A baloldal nyolc évig volt kormányon és nemcsak eltűrte, de mélyítette a gyermekszegénységet" - olvasható a közleményben.

A legnehezebb helyzetben élő gyermekeket szociális gyermekétkeztetéssel, ingyenes tankönyvvel, kormányzati ösztöndíjjal segítik abban, hogy ki tudjanak törni a szegénységből - írták.

A gyermekétkeztetésre és a szociális ellátásokra lényegesen több pénzt fordítanak jövőre, mint az idén: 16 milliárd forinttal emelkedik a szociális szolgáltatásokra, gyermekvédelmi és gyermekjóléti szolgáltatásokra szánt állami keret.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com