• -2 ℃ / 5 ℃

A Fidesz elutasítja a konzultációs plakátok megrongálását

A Fidesz elutasítja a bevándorlásról és terrorizmusról szóló nemzeti konzultáció plakátjainak megrongálását, illetve az arra való felbujtást.

A kormánypárt az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: "Elutasítjuk a baloldal agresszióját és felszólítjuk őket, hogy fejezzék be az erőszakos akcióikat!

480px-Fidesz_New_logo

Hagyják abba a nemzeti konzultáció plakátjainak rongálására való felbujtást, és még ha nem is értenek egyet a konzultáció céljával, azt törvényes eszközökkel fejezzék ki!".

A kihelyezett plakátokból vasárnapra már többet összefirkáltak - derül ki az interneten megjelent képek alapján.

Kedden az Együtt azt közölte, mozgalmat szervez a konzultációs óriásplakátok leszaggatására. Az MSZP szombaton közleményben azt írta, "a fröcsögő plakátkampány" üzenetét a polgári ellenállás eszközeivel mindenki úgy semlegesítse, ahogy csak tudja".

A DK - hangzott el egy szombati sajtótájékoztatón - nem szervezője a plakátok megrongálását célzó állampolgári akciónak, de nincs ellenére ez a fajta megnyilvánulás.

Kovács Zoltán kormányszóvivő szombaton azt mondta: a plakátrongálás szabálysértésnek minősül, ezért azt várják, hogy az illetékes hatóságok fogják el a rongálókat.

Az Index vasárnap azt közölte, hogy hajnalban hat Együtt-aktivistát állított elő a rendőrség nemzeti konzultációs plakátok megrongálása miatt.

MTI

Hozzászólások


LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.


71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

http://ujhazak.com