A Fidesz méltóságteljes ünneplésre kér mindenkit

A Fidesz azt kéri mindenkitől, hogy méltóságteljesen ünnepelje az 1956-os forradalom 60. évfordulóját.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és alelnöke kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a huszadik század legnagyszerűbb magyar teljesítményének méltó megünneplése nemzeti ügy.

gulyás gergely

Magyarországon 2010 óta teljes körűen érvényesülhetnek a szabadságjogok, ezért nem ismétlődhetnek meg a tíz éve a Gyurcsány-kormány hibájából történt elfogadhatatlan és tűrhetetlen erőszakos események - mondta.

Kifejtette: senkinek nem kell félnie a véleménynyilvánítás szabadságától vagy a gyülekezési jog gyakorlásától, ugyanakkor "úgy gondoljuk, hogy ennek megfelelő viselkedést kell elvárni a magyar politikai közösség egészétől". Megdöbbentőnek nevezte, hogy az elmúlt napokban "egyes ellenzéki politikusok odáig mentek, hogy nem csupán megzavarni akarják a nemzeti ünnepet, hanem a fizikai erőszak lehetőségét sem zárják ki".

A kormánypárti politikus ezt a lehetőséget kategorikusan elutasította, elfogadhatatlannak, antidemokratikusnak és 1956 örökségével össze nem egyeztethetőnek nevezte. "A nemzeti ügyek elé senki nem állíthatja saját pártpolitikai ambícióit" - mondta, majd hozzátette, remélik, ha már tíz éve Gyurcsány Ferenc és a szocialista kormány "tönkretette" 1956 ötvenedik évfordulójának megemlékezését, akkor senki nem készül most hasonlóra.

Gulyás Gergely az akkor történtekről szólva közölte, 2006-ban azért nem lehetett méltó módon ünnepelni, mert a Gyurcsány-kormány "erőszakot, rendőrterrort, gumilövedéket, gumibotot, könnygázt, vízágyút, lovas rendőröket és viperát vetett be, nem válogatva néhány száz erőszakos és több tízezer békés tüntető között".

A Fidesz politikusa egészen megdöbbentőnek nevezte azt is, hogy az MSZP, amelynek jogelődje "1956 vérbefojtásában fogant" a másik négy parlamenti frakció gesztusát nem értékelve elutasította annak a közös nyilatkozatnak az aláírását, amelyben közös emlékezésre kérik a világon élő összes magyart.

A népszavazással kapcsolatban az elmúlt hetekben azzal lehetett találkozni, hogy mintha politikai igazság nem létezne, csak és kizárólag jogi igazságokkal szabad foglalkozni - mondta a fideszes képviselő, megjegyezve, "ha itt a jogi igazságot keressük, akkor elég egyértelmű: az MSZP a mai napig is az MSZMP jogutódja", és elődje volt az, amely 1956-ban elárulta, vérbe folytatta és megtorolta a forradalmat.

Gulyás Gergely emlékeztetett, a Fidesz vasárnap a fővárosi Kossuth térre vár mindenkit, ahol - mint mondta - büszkén és méltóságteljesen szeretnének ünnepelni a magyar miniszterelnök és a lengyel elnök beszédeivel.

A kormánypárti politikus kérdésre válaszolva helyesnek és egy régi adósság törlesztésének nevezte a kabinet azon döntését, amely munkaszüneti nappá tette nagypénteket, erről szerinte nincs szükség egyeztetni a munkavállalók érdekképviselőivel.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com