A határvédelem megerősítését sürgeti a Jobbik

A Jobbik a határok védelmének megerősítését és a határ menti települések lakosságának fokozott védelmét sürgeti.

z.kárpát dánielZ. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Ásotthalmon töltötte a hétvégét, ahol csak most mintegy háromezer menekült érkezett Magyarországra. Azt mondta: a helyi polgármesteren és három mezőőrön kívül senki nem védi a határszakaszt, százak sétálhatnak át és a hőkamerák is kihasználatlanok.

Hozzátette: a határőrség visszaállítása 1-2 évig is eltarthatna, addig is fokozottan védeni kell a határokat.
Az ellenzéki politikus szorgalmazta, hogy vegyék elejét a polgári lakosság "vegzálásának", elmondása szerint ugyanis a menekültek erőszakosan követelik, hogy szállítsák őket az autósok, s olyan példát is mondott, amikor egy kisgyermekes édesanya ablakát verték hajnalban egy afgán csoport tagjai.

Szavai szerint a szerb hatóságok már komoly erőfeszítéseket tesznek az érintettek visszafordítására, magyar részről azonban hiányolta azokat.

Z. Kárpát Dániel ismét az unióval való tárgyalásokat sürgette annak érdekében, hogy Magyarország forrásokhoz jusson. Elejét kell venni annak, hogy ha a Nyugat szigorít, Magyarország tranzit- helyett célországgá váljon - hangoztatta.

A jobbikos politikus azt is tudatta: munkacsoportot hoztak létre helyi polgármesterek és civilek bevonásával, és stratégiát szeretnének kidolgozni a problémára.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com