A Jobbik kiáll megfenyegetett kárpátaljai szervezője mellett

A Jobbik Magyarországért Mozgalom visszautasítja a vádakat, hogy Ukrajna területén bármilyen szeparatista tevékenységet készít elő. A párt kiáll kárpátaljai szervezője mellett, akit az SZBU ukrán titkosszolgálat írásban figyelmeztetett - írta Vona Gábor, a Jobbik elnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

A Jobbik minden segítséget kész megadni Kovács Dezsőnek ártatlansága bizonyításához, és hasonló fellépésre kéri a magyar kormányt is - áll a közleményben.

jobbik

A Jobbik elnökének ismertetése szerint Kovács Dezsőt, a Jobbik kárpátaljai szervezőjét telefonon hívta fel az SZBU, ő önként ment el a titkosszolgálat ungvári irodájába, hogy válaszoljon a felmerült kérdésekre.

Itt egy "hosszas, asztalcsapkodással és ordibálással tarkított kihallgatáson" az SZBU munkatársai azzal vádolták a Jobbikot, hogy szeparatista tevékenységet folytat Ukrajnában, aminek célja, hogy orosz segítséggel elszakítsák Kárpátalját az országtól - írta Vona Gábor.

A közlemény szerint ehhez olyan nevetséges "bizonyítékokat" sorakoztattak fel, mint hogy az érintettnek Nagy-Magyarország alakú kép van a Facebook-oldalán, illetve egy fényképen piros-fehér-zöld zászlót tart, amelyen "Kárpátalja" felirat szerepel.

Szintén szeparatista tevékenységként rótták fel neki a Feszty-emlékévvel kapcsolatos vereckei rendezvény szervezését - áll a közleményben.

Az SZBU írásban is figyelmeztette Kovács Dezsőt, hogy ha nem hagy fel nem létező ukránellenes ténykedésével, a következő törvénysértés alkalmával 7-12 évig terjedő börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra számíthat, majd a Jobbik kárpátaljai szervezőjének aláírásával kellett hitelesítenie, hogy tudomásul vette az ellene felhozott vádakat - közölte Vona Gábor.

Az SZBU közleményével szemben Kovács Dezső nem vállalta, hogy kilép a Jobbikból és minden kapcsolatot megszakít a párttal, ez az érintettnek továbbra sincs szándékában. A Jobbik Magyarországért Mozgalom visszautasítja a vádakat, hogy Ukrajna területén bármilyen szeparatista tevékenységet készítene elő.

"Továbbra is határozottan követeljük ugyanakkor a teljes területi autonómiát és az ezzel járó önrendelkezési jogokat a nyelvhasználat, az oktatás és a kultúra területén" - írta Vona Gábor.

Az ellenzéki párt elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy az Európai Unió - immár sokadjára - ölbe tett kézzel nézi, hogy uniós állampolgárokat fenyegetnek és hurcolnak meg csak azért, mert van bátorságuk kiállni nemzeti közösségük jogaiért, miközben az ukrán hatalom az egész kárpátaljai magyar közösséget és minden jogáért kiálló magyart meg akar félemlíteni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com