A Jobbik új nyugdíjszámítási és emelési rendszert vezetne be

A politikus a nyugdíjrendszerről tartandó keddi parlamenti vitanap kapcsán elmondta: a Jobbik szerint a magyar állam keveset költ a nyugdíjrendszerre, hiszen míg 2009-ben Magyarország még a GDP 11 százalékát fordította erre a célra, addig 2014-ben már csak 9 százalékot, miközben az európai uniós átlag 13 százalék.



Szintén nagy problémának tartotta, hogy az alacsony bérek miatt egyre több idős ember kap nagyon kevés nyugdíjat, és különösen jellemző ez bizonyos ágazatokban, így az egészségügyben és a szociális területen. Közölte: a Jobbik ezért differenciált nyugdíjemelést indítana, az alacsonyabb nyugdíjakat nagyobb arányban emelnék, és ágazati szinten is változtatnának a nyugdíjszabályokon.

Sneider Tamás bírálta "luxusnyugdíjak" rendszerét, amelyet szerinte a Fidesz vezetett be és amelynek eredményeképpen akár 2 millió forintos nyugdíjat is kifizethet ma az állam. A Jobbik alelnöke közölte: pártja bevezetné, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek 40 éves munkaviszony után, valamint a svájci indexálás és az inflációkövető nyugdíjemelés helyett megalkotnák a "magyar indexálást".

Eszerint a időskori fogyasztói kosárhoz igazítanák az infláció számítását, valamint a reálbérnövekedés jelentős, Sneider Tamás szerint akár 50 százalékát is megkaphatnák a nyugdíjasok emelésként.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com