A kormánypártok nem támogatták a Jobbik módosító javaslatait az igazságügyi bizottságban

A kormánypártok nem támogatták az igazságügyi bizottság keddi ülésén a hetedik alaptörvény-módosításhoz kapcsolódó jobbikos módosítási javaslatokat - közölte Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője a testület ülése után tartott sajtótájékoztatón.

A Fidesz és a KDNP nemzeti ügynek tartja az alkotmánymódosítást, ennek megfelelően nyitottak a jobbító módosító indítványok irányába - mondta Répássy Róbert.

fidesz

Jelezte ugyanakkor, hogy az igazságügyi bizottságban a kormánypártok két jobbikos módosítási javaslatot elutasítottak, mert álláspontjuk szerint "ezek csak ürügyül szolgálnak a Jobbiknak" az alkotmánymódosítás elutasításához.

A Jobbik egyik javaslata azzal kapcsolatos, hogy milyen többségű törvényben határozza meg a letelepedés feltételeit az Országgyűlés. Az ellenzéki párt alkotmányozó többséget akar.

Ezt azonban a Fidesz értelmetlennek tartja, mert önmagában is elég garancia, hogy az alaptörvényben rögzítenék: idegen népesség nem telepíthető be Magyarországra, illetve, hogy azok az idegen állampolgárok, akik itt akarnak élni, azok - saját kérelmük alapján - egyedi elbírálásban részesülnek - fejtette ki.

A letelepedési kötvénnyel összefüggő másik jobbikos felvetésről Répássy Róbert azt mondta: a javaslat mindenféle jogcímen megtiltaná a letelepedést. "Magával az elvvel egyetértünk, azt azonban nem fogadjuk el, hogy a Jobbik zsarol", és az alkotmánymódosítást egy gazdasági kérdéssel, a letelepedési kötvények megszüntetésével köti össze - jelentette ki a fideszes politikus.

Hozzátette, hogy az alaptörvény-módosítás zárószavazását november 8-ára tervezik, de elképzelhető csúszás.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com