A Liberálisok feljelentést tesznek a Századvég-tanulmányok miatt

A Magyar Liberális Párt hűtlen kezelés gyanúja és közérdekű adat visszatartása miatt feljelentést tesz a VS.hu által közölt századvéges tanulmányok ügyében - közölte a párt elnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Fodor Gábor helyeselte a vasárnapi boltzár feloldását, amit úgy értékelt, hogy a kormány nem mer szembenézni egy népszavazással.

A független képviselő azt mondta, a sajtóban nyilvánosságra hozott adatok alapján a Miniszterelnökség nyilvánvalóan törvényt sértett, amikor titkosította a Századvég-tanulmányokat, mert az eddig megjelentekből is látszik, hogy azok egyszerű közvélemény-kutatások.

liberális párt

Fodor Gábor elfogadhatatlannak tartja, hogy a tanulmányokat úgy bocsátották a sajtó rendelkezésére, hogy nem derül ki, azok mikor készültek, illetve, hogy keresésre és feldolgozásra alkalmatlan formában adta át a Miniszterelnökség az adatokat. Ezek a tanulmányok nyilvánvalóan nem érnek annyit, mint amennyit fizettek értük - tette hozzá.

Azt mondta, a közvéleménynek tudni kell, hogy a Századvég részéről kik tekinthettek bele titkosított iratokba, ezért pártja közérdekű adattal való visszaélés miatt is feljelentést tesz.

Fodor Gábor más témára áttérve helyeselte a vasárnapi boltzár feloldását, amit úgy értékelt, a kabinet nem mer szembenézni a referendummal. Felszólította a kormányt, hogy az emberek akaratát vegye figyelembe a paksi bővítés vagy a stadionépítések ügyében is.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com