A nemzetiségek mintegy 2,5 milliárdos támogatási növekedést szeretnének elérni

Mintegy 2,5 milliárd forintos támogatási növekedést szeretnének elérni a jövő évre vonatkozóan a nemzetiségiek, ennek érdekében módosító javaslatot nyújt majd be az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottsága a 2017-es költségvetéshez.

Fuzik János szlovák nemzetiségi szószóló, a bizottság elnöke a testület keddi ülésén közölte, hogy módosító indítványt nyújtanak be, hiszen az igényeik és az elvárások "távol vannak" a kormány által benyújtott törvényjavaslatban foglaltaktól.

parlament

Ritter Imre német nemzetiségi szószóló, a bizottság költségvetési albizottságának elnöke elmondta, eredetileg egy 3,3 milliárd forintról szóló igényt állítottak össze, de az egyezetések során körvonalazódott, hogy a realitás mintegy 2,5 milliárd. Az összeg a helyi nemzetiségi önkormányzatok feladatalapú támogatásának, valamint a felújítási és beruházási pályázati önrész keretének emelését tartalmazza - tette hozzá.

A módosítás elfogadásával a jövő évi költségvetésben a nemzetiségek támogatására mintegy 10,5 milliárd forint juthatna. Idén a nemzetiségi terület támogatására több mint 8 milliárd forint állt rendelkezésre.

MTI

Hozzászólások


LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.


71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

http://ujhazak.com