A Rákóczi-emléknap megünneplésére hív fel a KDNP és az Emberi Méltóság Tanácsa

Vejkey Imre, a kisebbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese kiemelte: fontosnak tartják, hogy ne csak ők, kereszténydemokraták emlékezzenek meg méltón a nagyfejedelemről, hanem az egész magyarság, itt a Kárpát-medencében vagy bárhol a nagyvilágban.

Hozzátette: a sikeres jövőnk azon áll vagy bukik, hogy az értékes múltunkat és az azt jelképező dicső személyeket megfelelően tiszteljük-e, és hálát adunk-e azért, hogy történelmünket így formálták.



Kitért arra is, rá kell ébredni, hogy nemzeti szolidaritás nélkül nincs társadalmi előrelépés és már középtávon is elbukunk. Vejkey Imre szerint az elmúlt években Magyarország mellett csak Lengyelország volt az egyetlen európai uniós tagállam, amely komolyan vette a keresztény értéken alapuló szabadság eszméjét és az EU közös szabályait, de mégis bennünket bíráltak legtöbbet.

Ezért sok eldöntendő kérdés van, az egyik ilyen, hogy egyáltalán vannak-e még nyugat-európában keresztény szabadság értékek - jegyezte meg a kormánypárti politikus, aki szerint ki kell mondani: az oly sok véráldozattal kivívott szabadságunkat nagy veszély fenyegeti, mert az iszlám a Földközi-tenger északi vidékén is már, a kiüresedett és elhiteltelenedett nyugati ideológiák alternatívájaként jelent meg, mint a független modernizáció eszköze.

Közben Európa nem ismeri el keresztény szabadság értékeit, sőt mindenhonnan igyekszik kiszorítani a hitet és a keresztény gondolkodást, mondván, a vallás magánügy - mutatott rá Vejkey Imre. Kijelentette: más politikai, gazdasági és társadalmi értékrendre van szükség, olyanra, mely visszavezet a gyökerekhez, a keresztény emberek szabadságon és biztonságon alapuló jogainak a védelméhez. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy az emléknapról 2015-ben döntött a magyar Országgyűlés ellenszavazat nélkül.

Fontosnak tartotta, hogy az oktatási intézményekben, kulturális szervezetek által tartott rendezvényeken méltó módon megemlékezzenek a Rákóczi szabadságharcról, illetve oktatási anyagok készüljenek. Olyan küzdelmet folytattak 1703-11-ig, amely európai mércével is nézve is nagyon jelentős, a szabadságért folytatott küzdelem volt - jegyezte meg. Kitért arra is, hogy az Országgyűlésben március 27-én lesz megemlékezés.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com