Áder János elfogadja a következő államfői ciklusra szóló felkérést (2. rész)

"A felkérést elfogadom. Az alaptörvény rendelkezéseinek megfelelően vállalom a jövő tavasszal esedékes demokratikus megmérettetést" - áll a dokumentumban. Áder János azt írta, az államfői megbízatásra eddig is olyan alkotmányos szolgálatként tekintett, amelynek ellátása során a köztársaság elnöke a magyar nemzetnek tartozik felelősséggel és számadással.

Emlékeztetett arra, hogy a köztársasági elnöki megbízatás újabb vállalására szóló felkérést követően sokan biztatták a megkezdett munka folytatására. "Köszönetem fejezem ki mindazoknak, akik lélekben most is velem voltak, és mindazoknak, akik az elmúlt években támogatták államfői tevékenységemet" - írta.



Közölte, az első felkérés alkalmával a húsvéti elcsendesedés, most pedig karácsony békéje segített a körültekintő mérlegelésben és döntése meghozatalában. A köztársasági elnök kitért arra is, hogy újbóli megválasztása esetén céljai és személyes vállalásai a jövőben is változatlanok maradnak. Kiemelt feladatának tartja a törvényalkotás feletti alkotmányos kontroll gyakorlását, valamint továbbra is minden tőle telhetőt megtesz a természeti környezet védelme, a jövő nemzedékek iránti felelősségvállalás társadalmi szintű megerősítése, valamint a magyar értékek és magyar érdekek következetes nemzetközi képviselete érdekében.

"Vallom, hogy a teljesítmény méltó megbecsülésével és az egymásnak megadott kölcsönös tisztelettel jobbá és sikeresebbé tehetjük közös és személyes életünket. Ebben a munkában szövetségesemnek tekintek mindenkit, aki számára fontos, hogy ezen elvek és célok szerint rendezzük közös dolgainkat" - áll a köztársasági elnök nyilatkozatában.

A kormányfő sajtófőnöke pénteken közölte az MTI-vel: Orbán Viktor miniszterelnök személyesen tájékoztatta Áder Jánost arról, hogy a Fidesz ismét őt jelöli az államfői posztra. Havasi Bertalan tudatta: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felkereste Áder János köztársasági elnököt és tájékoztatta arról, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöksége úgy döntött, javaslatot tesz a parlamenti frakciónak, hogy az államfőválasztási eljárás során az Országgyűlésben ismét Áder János jelölését és megválasztását támogassa.

A KEH ezután azt közölte, hogy Áder János megtiszteltetésnek tekinti az újabb köztársasági elnöki megbízatásra szóló felkérést. A közlemény szerint Áder János elnöki tevékenysége elismeréseként tekint a Fidesz elnökségének egyhangú felkérésére.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com