Adócsalási vád - Meghallgatásokat kezdeményez a nemzetbiztonsági bizottság elnöke

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke kezdeményezi, hogy a testület jövő kedden zárt ülésen hallgassa meg az állítólagos áfacsalások ügyében több állami szerv vezetőjét és a vádakat megfogalmazó Horváth Andrást, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egykori munkatársát.

mszp-uj-logoMolnár Zsolt csütörtökön újságíróknak elmondta: az ülésre meghívta a NAV elnökét, a Legfőbb Ügyészség képviselőjét, az országos rendőrfőkapitányt, az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjét és Horváth Andrást. Tervei szerint az állami vezetők együttesen, az adóhatóság egykori tervezési koordinátora tőlük függetlenül számolna be.

Az MSZP-s politikus hangsúlyozta, hogy a testület minden információ megismerésére jogosult a feltételezések szerint nemzetgazdasági méretű károkat okozó ügyben, vizsgálhatja szervezett bűnözői körök érdekeltségét és az ügy esetleges külföldi szálait.

Az MTI kérdésére Molnár Zsolt azt mondta: kezdeményezéséről tájékoztatta a bizottság fideszes alelnökét, aki nem emelt kifogást ellene. A szocialista politikus azt mondta, reméli, hogy a korábban a számvevőszéki bizottság ellenőrző albizottságának e témában tartott ülésétől távolmaradó kormánypártok képviselői a zárt ülésre eljönnek.

A bizottság emellett teljes körű tájékoztatást kér a titkosszolgálati eszközök magyarországi és külföldi alkalmazásának feltételeiről, jogi és szakmai hátteréről, az egyes nemzetbiztonsági szolgálatok valamint például a Terrorelhárítási Központ jogosítványairól és az ezzel kapcsolatos garanciákról - ismertette.

Molnár Zsolt beszélt arról is, hogy akár már a jövő héten, de legkésőbb december 16-án szavazhat az Országgyűlés a nemzetbiztonsági bizottság előtti kötelező megjelenésről szóló javaslatról.

Az MSZP-s politikus azt mondta: helyeslik, hogy az állami vezetőket és az állampolgárokat is együttműködési kötelezettség terhelné a jövőben, de probléma, hogy továbbra sem kötelezik őket igazmondásra. Emellett a bizottság teljes iratbetekintési joga sem valósul meg - fűzte hozzá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com