Adótörvények - MSZP: csökkenjen a cukor és az olaj áfája! (2. rész)

Az MSZP módosító indítványt nyújt be az adótörvényekhez, javasolva az áfacsalásokban leginkább érintett cukor és étolaj áfájának csökkentését. Ezek mellett ismét kezdeményezik az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését is - közölte az ellenzéki párt elnökhelyettese vasárnap Budapesten.

ngm_szines_logoGőgös Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) előtt tartott sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy szerinte már a gyanú is elég lenne, hogy a beutazási tilalommal sújtott kormánytisztviselők ellen eljárás induljon. Hangsúlyozta: sokáig nem lehet vizsgálat nélkül hagyni az ügyet, mert az lesz a vége, hogy az adózók nem fognak adózni.

Az adótörvényekkel összefüggésben azt mondta, "röhögőgörcsöt kapott", amikor meghallotta, hogy csökkentik a szarvasmarha, a kecske és a juh áfakulcsát öt százalékra. "Ez egy vicc!" - mondta, azzal indokolt, hogy ezek a termékek - a negyedelt marhán kívül - nincsenek kereskedelmi forgalomban, ráadásul szinte az összes exportra megy.

Közölte, reméli, hogy a kormány nem akar az áfacsalásos történetbe "beleégni", és belátja, lépnie kell. Mint mondta, módosító indítványukban öt százalékra javasolják majd csökkenteni az olaj, a cukor, az alapvető élelmiszerek áfáját.

Gőgös Zoltán az internetadóval kapcsolatos, az NGM elé szervezett délutáni tüntetésről azt mondta, akkor lesz "fair" a demonstráció, ha nem csupán az internetadóról beszélnek azon, hanem erről "a népnyúzó, népnyomorgató problémáról" is, amelynek az egyik csúcsa a százmilliárdos áfacsalás.

Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy az amerikai nagykövetség ügyvivője nyilatkozataiban egyszer sem mulasztott el utalni az áfacsalási ügyre, illetve az ő feljelentésére.

Emlékeztetett arra, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán beszámolt egy áfacsaló-hálózat leleplezéséről. Ne gondolja senki, hogy erről az egy ügyről van szó, többen is nyomoz párhuzamosan a hatóság - hangsúlyozta. Hozzátette: "valamit elhallgatott Varga Mihály", hogy ez a hálózat közvetítő cégeken keresztül multinacionális bevásárlóközpontokba juttatta el az árút.

A volt NAV-munkatárs azt kérdezte, az adóhivatal vajon vizsgálta ezeket az élelmiszerláncokat, elrendelt-e adóvizsgálatot náluk.

Horváth András azon véleményének adott hangot, hogy az áfa-előirányzat jelentős - 200-300 milliárd forintos - növelése a 2015-ös költségvetésben változásokat generálhatna az adóhivatalban, személyi változások miatt hatékonyabbá tenné az ellenőrzést ezen a területen és a korrupció ellen is hatna. Később megjegyezte, egy olyan rendszer működtetnek a NAV-on belül, amely képtelen fellépni a szervezett áfacsaló-hálózatok ellen.

Értékelésre szerint az elmúlt egy évben a kormány is felismerte az áfacsalások súlyosságát, van változtatási szándék a kabinet részéről, de csak ígéretek szintjén.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com