• -3 ℃ / 3 ℃

Állami tisztviselőkről dönt és oktatási átszervezésről vitázik a parlament

Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben.A parlament kedden új törvényt alkothat az állami tisztviselőkről, szerdán a kormány oktatási átszervezéséről kezdhet tárgyalni, utolsó ülésnapján pedig az offshore elleni fellépésről tart vitát ellenzéki kezdeményezésre.

A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit interpellációk és azonnali kérdések követnek.A képviselők ezután kedden elfogadni tervezett javaslatok bizottsági módosító javaslatait tárgyalják.

parlament

A parlament kedden reggel új törvényt hozhat az állami tisztviselőkről.
A Miniszterelnökséget vezető Lázár János javaslatában a hatályos köztisztviselői törvénytől eltérő jogállást és az előmenetelhez kapcsolódó, sávosan emelkedő illetményrendszert javasol az állami tisztviselőknek.

A tárcavezető szerint ezzel július 1-jétől 20 ezer járási hivatalban dolgozó feladata, felelőssége változik, miközben a fizetések 30-50 százalékkal emelkednek, elsősorban azoknál, akik közvetlen kapcsolatban állnak az ügyfelekkel.

Szavazás várható még a tavaly év végi párizsi klímacsúcson született megállapodás kihirdetéséről, továbbá önkormányzati és pénzügyi törvénymódosításokat is elfogadhatnak.

A határozathozatalok után kilenc előterjesztés általános vitáját bonyolíthatják le, amelyek között terítékre kerül a kárpótlási folyamat lezárását célzó kormányzati javaslat, valamint az LMP azon indítványa, amely megtiltaná a környezetre, az egészségre, valamint az emberi jogi, illetve munkajogi garanciákra veszélyes nemzetközi szabadkereskedelmi megállapodások kihirdetését.

A szerdai napirendre nyolc általános vitát vehetnek fel, tárgyalni kezdhetik például a kormány oktatási törvénymódosító csomagját, amely a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) helyébe tankerületi központokat hozna létre az iskolák egységes állami fenntartására, emellett differenciált béremelést adna a pedagógusoknak.

Fideszes képviselők kezdeményezésére vitát tarthatnak arról a javaslatról is, amely rögzítené, hogy a sikeres pályázat esetén a Budapest 2024 Zrt.látná el az olimpiai és paralimpiai játékok szervezőbizottságának feladatait.

Az ülés következő hétfőn ér véget, ekkor - az ilyenkor szokásos kérdések és azonnali kérdések mellett - az LMP kezdeményezésére négyórás politikai vitanapot tarthatnak az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről.

MTI

Hozzászólások


Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

A muszlim migránsok integrálása nem lehetséges, mert ők az iszlám társadalmat akarják reprodukálni.

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Reprezentatív felmérést készítettek 1000 fő részvételével a magyarok külföldi politikusokhoz való viszonyulásáról.

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Vona Gábor politikus és Puzsér Róbert keményvonalas kritikus vélekedik Magyarország hovatartozásáról.

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Jól összevágott videó készült a parlamenti munkáról, amire a Magyar Narancs bukkant rá.


Megszüntethetik az óraátállítást

Megszüntethetik az óraátállítást

A jobbikos javaslatot az országgyűlés gazdasági bizottsága egyöntetűen megszavazta a nyári időszámítás bevezetéséről.

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Olyan sokan vesznek letelepedési kötvényeket, hogy az iramot nem bírják az ügynökségek.

Soros György szervezi a véres Trump ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban! - videó

Soros György szervezi a véres Trump ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban! - videó

Soros lába alól ki van húzva a talaj is!

Érdekében áll a nagyhatalmaknak a szíriai háború megszüntetése? – videó

Érdekében áll a nagyhatalmaknak a szíriai háború megszüntetése? – videó

Ha nem szűnik meg, elsősorban Magyarország fogja meginni a levét a nagyhatalmak tevékenységének már megint!

http://ujhazak.com