Ároktői banda - MSZP-Együtt-PM: alkotmányellenes a Fidesz javaslata

Az MSZP és az Együtt-PM alkotmányellenesnek tartja az előzetes letartóztatás maximális időtartamának eltörlését. Az ellenzéki pártszövetség ehelyett csak azt támogatná, hogy átmeneti időre, 2015 elejéig négyről öt évre emelkedjen az előzetes letartóztatás felső határa.

egyuttpm-logoBárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: az általuk javasolt módosítás is garantálja, hogy ne kerüljön házi őrizetbe az ároktői banda újabb tagja, a Fidesz ezt célzó indítványával szemben azonban nem alaptörvény-ellenes.

Közölte: támogatják Rogán Antal hétfői, az alkotmányügyi bizottság módosító indítványával megegyező szövegű törvényjavaslatának tárgysorozatba vételét és hétfői megtárgyalását, megszavazni viszont csak akkor fogják, ha a kormánytöbbség jóváhagyja a módosító indítványukat. (A törvény elfogadásához azonban már csak egyszerű, nem négyötödös többség kell.) Hozzátette: egy év elég arra, hogy a bírósági igazgatásban kiküszöböljék a rendszerszintű hibákat, a rendőrség pedig képes legyen meggátolni a házi őrizetben lévők szökését.

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke azt mondta: a Fidesz saját kudarcát ismeri el azzal, hogy eltörölné az előzetes letartóztatás időtartamának felső korlátját akkor, ha a vádlottal szemben tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás.

A politikus hangsúlyozta: az alaptörvény szerint minden gyanúsítottnak joga van ahhoz, hogy ügyében ésszerű időn belül ítélet szülessen, ezért a Fidesz javaslata ellentétes az alkotmánnyal.

Véleménye szerint a Fidesz javaslata "Guantánamót csinálna Magyarországból", és azt üzeni a hatóságoknak, hogy nem kell igyekezniük a bűnesetek feltárásával. Azt is mondta: az ároktői banda tagjainak szökése a már most rendelkezésre álló eszközökkel is elkerülhető lett volna.

Bárándy Gergely pedig arról beszélt: az ároktői ügy azt mutatja, hogy a bírósági igazgatás új rendszere csődöt mondott.

Az MSZP politikusát arról is kérdezték, hogy Lendvai Ildikó korábbi pártelnök a hvg.hu-nak adott interjúban a szocialisták és az Együtt-PM közötti választási megállapodás újragondolását sürgette. Bárándy Gergely azt mondta, Lendvai Ildikó - aki a jövőben tanácsadó testület tagjaként segíti Mesterházy Attila pártelnököt - tett annyit a szocialista pártért, hogy egy ilyen ügyben képviselhesse magánvéleményét.

Az MSZP elnöksége azonban egységes abban, hogy nem nyitja újra az Együtt-PM-mel kötött megállapodást - közölte.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com