Az állami tisztségviselők is leadták beszámolóikat

A parlamenti képviselők és kormánytagok mellett több állami tisztségviselő is beadta éves vagyonnyilatkozatát a hétfői határidőig. Így például az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a Magyar Nemzeti Bank, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vezetői is, akiknek a tavaly év végéről szóló beszámolói az Országgyűlés honlapján olvashatók.

Az ÁSZ elnökének ingatlanvagyona nem változott. Továbbra is felerészben birtokol egy örökségből származó 345 négyzetméteres békéscsabai telket, amelyen egy 91 négyzetméteres ház áll, valamint tulajdonosa egy garázsnak.

parlament

Domokos László az előző évi bevallásával megegyezően 9/10-edes arányú tulajdonosa egy fővárosi XIII. kerületi 122 négyzetméteres lakásnak, valamint egy 7000 négyzetméteres újkígyósi szántónak. Haszonélvezeti joggal rendelkezik egy 63 négyzetméteres budapesti, V. kerületi lakás felett és autójaként is még mindig a 2003-ban vásárolt Skodát tüntette fel.

Domokos László államkötvényeinek értéke összesen 10 millió forinttal nőtt: míg hagyományos kötvényekben továbbra is 5 millió forintot tart, addig prémium kötvényekben 5 millió forinttal több 11,7 millió forint megtakarítása van, amit 5 millió forint értékű, újonnan vásárolt Bónusz Magyar Államkötvény egészít ki. Ezzel egy időben részvényei ára 850 ezer forintról 420 ezer forintra csökkent, befektetési jegyeinek jelenértéke pedig az előző évinél 5 millió forinttal kevesebbet, 23 millió forintot tesz ki.

Az ÁSZ elnöke az előző évi 1,8 millió forint után idén már nem tüntetett fel kamatozó kincstárjegyet, takarékbetétben elhelyezett vagyona azonban a korábbinál 1,2 millió forinttal többet, 5,9 millió forintot tesz ki, míg készpénzállománya 900 ezer forintról 3,1 millió forintra nőtt, pénzkövetelésként pedig továbbra is 7,8 millió forintról nyilatkozott.

A számvevőszéki elnök a juttatásként laptopot, mobiltelefont és gépkocsit tüntetett fel.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke megtartotta 150 négyzetméteres balatonakarattyai családi házát. A jegybankelnöknek tavaly év végére elfogyott az előző évi 2,8 millió forintos takarékbetétben elhelyezett megtakarítása, készpénze ugyanakkor mintegy másfélszeresére, 2,4 millió forintra nőtt. A jegybankelnök az idén feltüntetett továbbá 9 millió forintos pénzintézeti számlakövetelést, továbbá a tavalyi 14 millió forint után 52 millió forint más jellegű kintlévőséget.

Az adóssággal továbbra sem rendelkező Matolcsy György havi 2,3 millió forintos bruttó jövedelmén túl tavaly - az előző évi 20 millió forint után - 43,8 millió forint osztalékot vett fel a teljes egészében a tulajdonában lévő Magyar Gazdaságfejlesztési Intézettől. Emellett jelezte, jótékony célra fordította a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány kuratóriumi elnökeként járó évi nettó 5,9 millió forintot, valamint a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány kuratoriumi tagságért kapott évi nettó 4,2 millió forintos jövedelmét.

Matolcsy György vagyonnyilatkozata alapján telefon- és gépkocsihasználatra jogosult.

A GVH elnöke megtartotta Telkiben az 1154 négyzetméteres telken álló 292 négyzetméteres házát. Juhász Miklós autót, más járművet most sem tüntetett fel, a hathavi illetményét meghaladó értékű ingóságok között pedig évek óta egy 1980-ban ajándékba kapott asztali lámpát szerepeltet.

A versenyhivatal elnöke részvényeinek értéke nem változott jelentősen, tavaly év végén 2,5 millió forintot tett ki, ahogy készpénzben is továbbra is mintegy egymillió forintot tart. Az előző évben feltüntetett 6,5 millió forintot érő államkötvényeit ugyanakkor eladta, pénzintézeti számlakövetelése pedig mintegy 10 millió forinttal emelkedett.

Juhász Miklós juttatásként autót, telefont és laptopot használ.

Polt Péter legfőbb ügyész továbbra is 50 százalékos tulajdonosa egy budapesti, II. kerületi 110 négyzetméteres lakásnak, valamint egy teremgarázshelynek. Továbbra is megvan még 30 négyzetméteres fónyi pincéje, valamint a Lovason 2014-ben vett mintegy 700 négyzetméteres, művelés alól kivett területe, amelyen egy 16 négyzetméteres hétvégi ház áll. Polt Péter a bárdudvari szántóját is megtartotta, ugyanakkor a korábban felerészben tulajdonolt, több mint 3300 négyzetméteres telken álló regéci, 75 négyzetméteres házat már nem tüntette fel idei vagyonnyilatkozatában.

A legfőbb ügyész még 2014-ben a feleségével közösen vásárolt egy Opel Mokkát.

Kamatozó kincstárjegyeinek értéke félmillió forinttal 4,5 millió forintra emelkedett, készpénze pedig 1 millió forinttal több, 2,5 millió forintja van. Számlakövetelése az előző évi 3,1 millió forintról 10,5 millió forintra nőtt, magánszemélyekkel szembeni, feleségével közös tartozása pedig az előző évhez hasonlóan ismét 5 millió forinttal csökkent, így tavaly év végén 18 millió forintot tett ki.

Polt Péter közölte azt is: az OTP-től kapott devizahitel-visszatérítésből 5,7 millió forintja származott, míg a Népszava 1 millió forintos kártérítést fizetett neki. A legfőbb ügyész továbbra is tanít a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és az ELTE-n is, előbbitől havonta bruttó 390, míg utóbbitól 230 ezer forintot kap. Legfőbb ügyészi illetménye 2015-ben összesen 25,6 millió forint volt.

Polt Péter a juttatásai között továbbra is egy Volkswagen Touareget használ, telefonjai mellett pedig bruttó 200 ezer forint cafeteriát és 968 ezer forint "rezidencia költséget" tüntetett fel.

Az NMHH elnöke egy budapesti, V. kerületi 141 négyzetméteres lakással rendelkezik, valamint felerészben tulajdonosa és haszonélvezője egy II. kerületi, 150 négyzetméteres családi háznak, amely egy csaknem 670 négyzetméteres telken áll.

Karas Monikának egy 2002-ben vásárolt Renault Clio-ja van, és előző évi vagyonnyilatkozatával szemben 22 millió forint készpénzt is feltüntetett, havi bruttó 1,3 millió forintos fizetése mellett.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com