Az ENSZ-főtitkár támogató üzenetet küldött Áder János felhívásához

Áder János éghajlati cselekvési felhívását méltatta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a köztársasági elnöknek küldött üzenetében, amelyet az államfői hivatal vasárnap juttatott el az MTI-hez.

ban ki munBan Ki Mun úgy fogalmazott: 2015 a mindannyiunk számára fenntartható jövő megteremtéséhez szükséges globális cselekvésről kell, hogy szóljon. Kifejtette, hogy Magyarország más országokkal együtt lép fel az éghajlatváltozás ellen, s egy olyan megoldáson dolgozik, amelyik az emberiségnek és a bolygónak is biztonságot adó, egyben élhető és virágzó jövőt nyújt.

Az ENSZ-főtitkár történelmi lehetőségként értékelte, hogy a decemberi párizsi tanácskozásra összeülő kormányok egy tartalmas és minden országra kiterjedő klíma megállapodást fogadhatnak el.

"Köszönetemet fejezem ki Áder János köztársasági elnök úrnak azért a vezető szerepért, amivel a magyar Klíma Cselekvést Most (Climate Action Now) kampány élére állt, és internetes aláírásgyűjtésbe kezdett a párizsi siker érdekében" - olvasható az üzenetben, amely megjegyzi azt is, hogy a "Live Earth: Road to Paris" a Föld minden tájáról egyesíti az embereket, felerősíti a hangjukat, és tudatja a világ vezetőivel, hogy az állampolgárok még idén cselekvést várnak tőlük egy klíma-katasztrófának ellenállni képes, alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövő érdekében.

Nincsen vesztegetni való időnk, ezt a lehetőséget megragadva csak nyerhetünk - emelte ki Ban Ki Mun, aki arra hívta Magyarország és a Föld minden lakóját, hogy csatlakozzanak most a Climate Action Now kampányhoz.

Magyarországon csütörtökön kezdte meg működését Áder János államfő kezdeményezésére az a honlap, amelyen keresztül a klímaváltozás elleni összefogást támogathatják a magyarok. A www.elobolygonk.hu oldalon felhívás fogadja az oldalra látogatókat: "Közösen felemelve a hangunkat küldjük el egyértelmű üzenetünket a világ vezetőinek: haladéktalanul cselekedjenek az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés ellen." A honlap amerikai "anyaoldala" a www.liveearth.org.

MTI

Hozzászólások


Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!


Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

http://ujhazak.com