Az IM cáfolja, hogy a szabálysértési törvény közjogi érvénytelenségben szenvedne

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) cáfolta, hogy a szabálysértési törvény "közjogi érvénytelenségben szenved", ahogy azt szerintük a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja sugallta.

A tárca arra reagálva juttatott el közleményt szerdán az MTI-hez, hogy a csoport vezetője, Feleky István kúriai bíró által tartott keddi háttérbeszélgetésen elhangzott: a szabálysértésekről szóló törvény vizsgálata során az is felmerült, hogy "az Országgyűlés nem a törvénytervezet végső változatát fogadta el, a Magyar Közlöny 2015. évi 195. számában mégis a véglegesített törvénytervezet került kihirdetésre".

kúria

A joggyakorlat-elemző csoport azonban leszögezte, hogy - a jogalkotásról szóló 2010. évi törvény alapján - a közlönyben kihirdetett jogszabályt kell hitelesnek tekinteni, és az esetleges közjogi érvényesség kérdésében kizárólag az Alkotmánybíróság dönthet.

Az IM szerdán azt közölte: az ügy vizsgálatát követően rögzíti, hogy a Magyar Közlöny kiadásának eljárása teljes mértékben megfelel a jogszabályoknak.

"Magyarország hivatalos lapja a Magyar Közlöny, amely minden esetben az Országgyűlés elnöke és a köztársasági elnök által aláírt törvények szövegét hirdeti ki. A Kúria szabálysértési ügyek bírói gyakorlatát vizsgáló joggyakorlat-elemző csoportja ezt kérdőjelezte meg, amikor azt sugallta, hogy a szabálysértési törvény közjogi érvénytelenségben szenved, majd ezt a sajtóban megerősítette.

A Magyar Közlöny kiadásáért felelős Igazságügyi Minisztérium értetlenül áll a sajtóban megjelent állítás előtt és azt a leghatározottabban cáfolja" - áll a közleményben.

Mint írták, a csoport által említett törvényszöveget a Magyar Közlöny 2015/195. száma abban a formában tartalmazza, ahogy azt az Országgyűlés elfogadta és az arra jogosultak azt aláírták. E tényt az Országgyűlés honlapján közétett nyilvános irományok is alátámasztják - tették hozzá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com