Az LMP nem érti az agrárkormányzat "hurráoptimizmusát"

Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője nem érti az agrárkormányzat "hurráoptimizmusát", mert szerinte az országban eltűnőben vannak a kisgazdaságok, és a minisztériumot bizakodásra serkentő mezőgazdaság eredményeknek mind megvannak az árnyoldalai.

Az ellenzéki politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján bírálta többek között Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter azon kijelentését, miszerint jelentősen nőtt a foglalkoztatás a mezőgazdaságban.

lmp

Sallai R. Benedek azt mondta: valóban tízezres nagyságrendben jöttek létre új munkahelyek, de ez még mindig kevesebb, mint amennyi kisgazdaság tűnt el a szektorban. Rámutatott: a Fidesz-KDNP kormányzása óta az 1-5 főt foglalkoztató mezőgazdasági egységek száma 15 százalékkal csökkent.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár, Czerván György exportnövekedést hangsúlyozó megállapítását is kétkedve fogadta a képviselő, mondván: mivel egyre kevesebb gabonát dolgoznak fel Magyarországon, így a hazai élelmiszeripar részesedése is egyre csökken a piacon.

A politikus szerint soha nem volt olyan alacsony a felvásárlási ár, mint jelenleg, ilyen körülmények között pedig a milliárdos támogatásokban részesülő nagybirtokosok tudnak megmaradni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com