Az LMP programot indítana az élelmiszerpazarlás ellen

Nemzeti élelmiszerpazarlás elleni program indítására tesz javaslatot az LMP. Ennek keretében civil szervezeteknek nyújtanának támogatást ahhoz, hogy a felesleget eljuttathassák a rászorulóknak.

Lengyel Szilvia, az ellenzéki párt vidékfejlesztési szakszóvivője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján arra mutatott rá: Magyarországon jelenleg kétszer annyian éheznek, mint a válság előtt, köztük mintegy 50 ezer gyermek tartósan nem jut elegendő mennyiségű élelmiszerhez.

lmp

Eközben az országban évente 1,8 millió tonna élelmiszert dobnak ki – köztük a gyártók vagy a kereskedők -, amelyből csak 1500 tonnát sikerül megmenteni a rászorulók számára.

Az LMP ezért az általuk már a költségvetésbe beépíteni javasolt közösségi gazdaságfejlesztési alapból biztosítana mintegy 2 milliárd forintot a célra.

A nemzeti élelmiszerpazarlás elleni programból pályázat keretében juttatnának forrásokat az e téren már tapasztalatokat szerzett civil szervezeteknek szállító eszközökre, üzemanyagra, az élelmiszer hűtésének biztosítására, raktározásra és munkabérre – mondta a politikus.

Lengyel Szilvia a Franciaországban nemrég elfogadott szigorú szabályt is példaként hozta: ott a nagyobb áruházaknak jótékonysági szervezetek számára kell átadniuk a már nem eladható, de még fogyasztható élelmiszereket.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com