Az LMP újra benyújtja antikorrupciós javaslatait

Az LMP kilencpontos antikorrupciós törvénycsomagot nyújt be kedden az Országgyűlésnek - közölte Schiffer András, az ellenzéki párt társelnök-frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Az LMP-s politikus értékelése szerint korrupció nélkül lenne lehetőség a szociális és közszféra béremelésére.

lmp

A - már korábban is benyújtott - javaslatok között szerepel a lobbizás nyilvánossága, azaz az állami vezetők kötelesek lennének számot adni a nagytőkésekkel folytatott egyeztetéseikről. A Simon-ügyre visszautalva Schiffer András azt is javasolta, hogy a pénzmosás elleni törvényben minden hazai politikust kiemelt közszereplőként rögzítsenek és számláikat vizsgálhassa a pénzintézet és a felügyelet.

Az ellenzéki politikus a jogi és gazdasági offshore teljes tilalmát szorgalmazta, azt kérve: költségvetési szerv, az államháztartás alrendszereibe tartozó szervezetek, cégek ne köthessenek offshore cégekkel szerződést, továbbá állami vezetők, kormánytisztviselők ne lehessenek "offshore-lovagok".

Az LMP a határidő után nyilvánosságra hozná az állami, illetve önkormányzati pályázatok teljes anyagát, így például a földbérleti, koncessziós és uniós pályázatok dokumentumait. Ha ezt megszegné a kiíró, akkor az a szerződés érvénytelenségét jelentené a párt elképzelése szerint.

A javaslatok között szerepel a közérdekű bejelentők védelmének szigorítása, továbbá az is, hogy legyen büntetőjogi következménye egy miniszterre vagy polgármesterre nézve, ha elmulasztja közzétenni a közérdekű adatokat.

Schiffer András arról is beszélt, hogy száműznék az állami vezetők rokonait a közbeszerzésekből és egyértelműen összeférhetetlen lenne az is, hogy egyazon érdekcsoport megjelenik egy pályázat kiírói és pályázói oldalán is. Emellett a frakcióvezető azt is követelte: a parlament alkosson törvényt a kötelező vagyonosodási vizsgálatról, s azok eredményeit tegyék közzé.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com