Az MSZP és az Együtt is tiltakozik a Raoul Wallenberg szakközépiskola megszüntetése miatt

Az MSZP és az Együtt is tiltakozik a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola megszüntetése miatt.

mszpHiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke és Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának MSZP-s alelnöke pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményükben elfogadhatatlannak minősítették a Raoul Wallenberg iskola "szétverését", és támogatásukról biztosították a pedagógusok és a szakszervezet harcát az "értelmetlen, szakszerűtlen" döntés ellen. A két MSZP-s politikus támogatja az iskola egyben maradását és elvárja a kormánytól a döntés visszavonását.

Hiller István és Kunhalmi Ágnes felhívták a figyelmet arra, hogy a holokauszt magyarországi áldozatai emléknapjának hetében kapott levelet a szakközépiskola igazgatója az intézmény bezárásáról, az 1100 tanuló hat különböző iskolába történő szétszórásáról. Megjegyezték, az iskola a Nemzeti Közszolgálati Egyetem építésének áldozata lesz.

A szocialista politikusok szóvá tették azt is, hogy a kormány március 18-án döntött, április 13-án értesítette az iskolát, és április 30-ig adott időt véleményezésre, azaz alig két hetet.

Szabó Szabolcs, az Együtt színeiben politizáló független országgyűlési képviselő nyílt levélben kérte Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől az egészségügyi és szociális szakképző központként működő iskola egyben tartását, illetve nevének megőrzését.

A kormánydöntés ellen csütörtökön tiltakozott az LMP és a DK is. A Pedagógusok Szakszervezete közölte, megtámadja a döntést, ha a kormány nem vonja azt vissza. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) azt javasolta csütörtökön a kormánynak, hogy intézkedjen a sok tízezer zsidó életét megmentő Raoul Wallenberg emlékének méltó megőrzéséről.

A Raoul Wallenberg Egyesület még kedden azt közölte, rendkívül fontosnak tartják, hogy Raoul Wallenberg nevét továbbra is egy reprezentatív oktatási intézmény viselje.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com