Bajor pénzügyminiszter: nem szabad kioktatni a visegrádi országokat

Nem szabad nyomást gyakorolni a visegrádi országokra (V4) és kioktatni őket, hanem komolyan kell venni a menekültválság kezelését illető aggodalmaikat - mondta a bajor pénzügyminiszter egy csütörtöki német lapinterjúban.

Markus Söder a Die Welt című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy a V4-ek nem rosszindulatból határozták el Macedónia támogatását a Görögországgal közös határának védelmében, hanem azért, mert már nem hisznek abban, hogy Görögország képes biztosítani az Európai Unió külső határát, és "nem akarják egyedül Törökországra bízni Európa jövőjét".

die welt

Az aggodalmakat komolyan kell venni, amiből az következik, hogy meg kell védeni az EU külső határát, "korlátozni kell a bevándorlást és ki kell utasítani mindazokat, akiknek nincs joguk a maradásra". Ez Bajorország koncepciója a válság megoldására, és ez "többségképes az EU-ban" - mondta Markus Söder.

Hangsúlyozta, hogy ugyan nem kell Varsó, Budapest, Prága és Pozsony politikájának minden elemével egyetérteni, de tiszteletben kell tartani, hogy demokratikusan megválasztott kormányokról van szó, és Európában nincsenek "első vagy másodosztályú államok, hanem mindenki egyenrangú partner".

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa megjegyezte: nehezen érthető, hogy egyesek miért gyakorolnak nyomást Lengyelországra és Magyarországra a belpolitika miatt, miközben "Törökországot meghívják Európába". Az ilyen hozzáállásban "nem stimmelnek az arányok" - mondta.

A CSU egyik legbefolyásosabb politikusaként, a pártelnök-miniszterelnök Horst Seehofer egyik lehetséges utódaként számon tartott bajor pénzügyminiszter megerősítette pártja követeléseit a bajor-osztrák határ védelmének fokozásáról. Elmondta, hogy a zöldhatárt is védeni kell, és meg kell tagadni a belépést a biztonságos - de unión kívüli - országokból érkező menekültektől. Megjegyezte: a menekültek visszafordítása Ausztria felé "nem idézne elő humanitárius katasztrófát".

Új elemként felvetette, hogy össze kellene hangolni az elutasított menedékkérők hazatoloncolásáért felelős tartományi kormányok tevékenységét, és ki kellene dolgozni egy "nemzeti kitoloncolási tervet", azzal a céllal, hogy az idén 350 ezer elutasított menedékkérőt toloncoljanak ki Németországból.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com