Bakondi: továbbra is nagy kihívás a Szerbiában felgyülemlett tömeg

Továbbra is nagy kihívást jelent a Szerbiában felgyülemlett migránstömeg, ezért továbbra is jelentős erőkkel kell őrizni a magyar-szerb határt - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Bakondi György azt mondta: naponta száz-százötven ember érkezik illegálisan Szerbiába, részben Bulgária, részben Macedónia, esetenként Koszovó vagy Albánia irányából.

bakondi

A menekültszállások megteltek. Az érkezők nem akarnak Szerbiában maradni, továbbmenni pedig nem tudnak, ezért egyre több az erőszakos, illetve köztörvényes bűncselekmény - tette hozzá.

A főtanácsadó felidézte: Magyarország a tömeges migrációs hullám kezdete óta hangsúlyozta nemzetközi fórumokon is, hogy súlyos közbiztonsági és nemzetbiztonsági kockázatai vannak, ha az Európai Unióba ellenőrzés nélkül juthatnak be az emberek. Kiemelte: Magyarország minden olyan lépést támogat, amellyel a külső határokon visszaállítják az ellenőrzést, amely az Európai Unió törvényeinek betartását szolgálja. Ilyen az egységes határ és parti őrség létrehozása is.

Bakondi György megjegyezte, hogy naponta hatezer vagy akár nyolcezer ember tesz kísérletet, hogy Afrikából Európába jusson. Hozzátette: Magyarország álláspontja továbbra is az, hogy a tömeges migráció megfékezése érdekében a kibocsátó országokat és a velük határos államokat kell támogatni, az emberek otthonmaradásának életfeltételeit kellene javítani.

MTI

Hozzászólások


Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

A muszlim migránsok integrálása nem lehetséges, mert ők az iszlám társadalmat akarják reprodukálni.


Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Reprezentatív felmérést készítettek 1000 fő részvételével a magyarok külföldi politikusokhoz való viszonyulásáról.

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Vona Gábor politikus és Puzsér Róbert keményvonalas kritikus vélekedik Magyarország hovatartozásáról.

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Jól összevágott videó készült a parlamenti munkáról, amire a Magyar Narancs bukkant rá.

http://ujhazak.com