Balog: ha nem hoznak jó döntéseket a migrációs válság tönkre teheti az eddigi eredményeket

Balog Zoltán szerint ha nem hoznak jó döntéseket és azokat nem lesz erejük jól végrehajtani, akkor a válság, az Európán kívülről jövő migráció, tönkre teheti mindazt, amit az elmúlt időszakban építettek, és nemcsak a hat évet, hanem az ezerből is valamennyit.

Az emberi erőforrások minisztere a kormányfő tizennyolcadik alkalommal megrendezett évértékelője előtt, köszöntőjében úgy fogalmazott: minden évben, amikor összegyűlnek, legszívesebben azt hallanák, hogy minden rendben van, minden jól alakul.

emmi

Ennek beteljesedése azonban nem csak a kormányzáson múlik. Felidézte, hogy a miniszterelnök előző évértékelőjét úgy fejezte be, jó reggelt Magyarország, jó reggel magyarok! Szerinte, azt is kellett volna még mondani: jó reggelt európaiak, jó reggelt Európa!

Mert ha ők is felébrednek, "nem csak mi, akkor talán ma nem itt tartunk" - jegyezte meg a miniszter, aki szerint sovány vigasz, hogy kiderült, "nekünk van igazunk".

Hozzátette: ez az első évértékelő azóta, hogy Európát és Magyarországot a migrációs válság első hulláma elérte. Ha nem hoznak jó döntéseket és azokat nem lesz erejük jól végrehajtani, akkor az Európán kívülről jövő migráció tönkre teheti mindazt, amit az elmúlt évben építettek, és nem csak a hat évet, hanem az ezerből is valamennyit.

A migrációs válság erodálhatja életünk összetartó szövetét, megváltoztathatja Európa és Magyarország arcát - mutatott rá Balog Zoltán.

Eközben 25 évvel a szabad és független Magyarország létrejötte után most látják eljönni az időt arra, hogy végre megteremtsék nemcsak a nyugodt polgári lét alapjait, hanem esélyt adjanak az értékeiknek is, a magyar polgári keresztény értékeknek - mondta.

Rámutatott: végre nemcsak csok-ot tudnak adni a saját tulajdonú házhoz, lakáshoz, hanem tesznek is azért, hogy valóságos otthon legyen belőle.

Kitért arra is: ahhoz, hogy egy adott pillanatban fel lehessen mérni egy esemény valódi súlyát, jó vezető kell. Olyan, aki meg tudja különböztetni azt, ami körül nagy a zaj, a kiabálás, de holnapra már kiderül arról, hogy csak politikai habverés volt. Nem elég azonban a különbségtétel, hanem jól is kell dönteni, és a jó döntéseket jól is kell végrehajtani - közölte. Hozzátette: ehhez, a képességen túl erőre és összefogásra is szükség van.

Balog Zoltán szerint ma az ellenfelei is úgy tartják számon Orbán Viktort, mint a legerősebb európai vezetőt. Erős vezető Európában, erős vezetője Magyarországnak és erős vezetője a polgári közösségnek - összegzett.

Mint mondta: belegondolni is rossz, mi lenne, ha olyan vezetők irányítanák Magyarországot, mint az uniót, vagy olyanok, mint Magyarországot 2010 előtt.

Balog Zoltán a miniszterelnöknek köszönetet mondott 2015-ért, a szerb határ védelméért a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökeként. Megjegyezte: valószínűleg 2016-ra vonatkozóan azt is meg kell majd köszönni, hogy ezt sikerült a román határon is megtenni. Azt ígérte, számíthat rájuk a kormányfő ebben a küzdelemben, és nem csak a határon, hanem Brüsszelben is.

A Várkert Bazárban tartott évértékelőre a terem közepén elhelyezett pulpitus mögött magyar zászlókat helyeztek el, ezek felett a Magyar reformok működnek! felirat olvasható.

Az évértékelőn többek között megjelent Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, Tarlós István főpolgármester, Martonyi János volt külügyminiszter, Balázs Péter, Sasvári Sándor, színművészek, Pitti Katalin operaénekes, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Kun Miklós történész.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com