Brókerbotrány - Fidesz: hiteltelen a baloldal aggodalma a Quaestor-károsultakért

A Fidesz szerint teljesen hiteltelen "a baloldal színlelt aggodalma" a Quaestor-károsultakért, hiszen a szocialisták soha nem a károsultak, hanem a csaló brókerek pártján álltak.

A Fidesz-frakció sajtóosztálya ezt szerdán azzal kapcsolatban közölte, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) kérdéseket tett fel a Quaestor-ügyben. Az MSZP azt firtatta, miért engedik ki a végelszámolással fizetési kötelezettsége alól a Quaestor Financial Hrurira Kft.-t. A DK pedig arra szólította fel a kabinetet, számoljon be arról, milyen szerepet játszott a brókerbotrányban a Magyar Nemzeti Bank.

quaestor

A nagyobbik kormánypárt közleményében azt írta, az MSZP a kormányzása idején megszüntette a brókercégek ellenőrzését, lehetővé tette a brókercsalásokat, és idén júniusban még a parlamentben sem támogatta a brókercégek ellenőrzését megszigorító törvényjavaslatot.

A Fidesz szerint bár a baloldal mindent megtett, hogy megakadályozza, a kártalanításhoz minden törvényi feltétel adott.

Hozzátették: a 6 millió forint alatti kártalanítás elkezdődött, az efölötti végrehajtását pedig a bankok akasztották meg. A Fidesz szerint a bankok világossá tették, hogy nem hajlandók teljesíteni fizetési kötelezettségüket, az Országgyűlés döntését megtámadták, és beadvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz.

A kormánypárt kitért arra, hogy a felszámoló közölte, a Quaestor-károsultak gyorsított eljárásra számíthatnak, és a felszámoló szeptember elsejével számukra külön ügyfélszolgálatot állít fel, hogy a személyes adategyeztetés is lehetséges legyen.

A közlemény szerint a Fidesz bízik abban, hogy az Alkotmánybíróság ítélkezési szünete után mielőbb döntést hoz az ügyben és teljesül a parlament akarata: "a szocialista brókerbotrányok minden áldozata hozzájut a kártalanításhoz, a csaló brókerek pedig börtönbe kerülnek".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com