Brókerbotrány/Tapolcai választás - Kósa: a brókercégeknek felelni kell a befektetők pénzéért

A Fidesz ügyvezető alelnöke megdöbbentőnek nevezte szerdán Ajkán, hogy Pad Ferenc - az MSZP és a DK képviselő-jelöltje a tapolcai időközi országgyűlési választáson - "támogatói nem szavazták meg" azt a Fidesz által benyújtott javaslatot, hogy a brókercégek teljes vagyonukkal feleljenek a befektetők pénzéért.

kósa lajosKósa Lajos azt mondta, "Pad Ferenc támogatói ezáltal úgy foglaltak állást, hogy szerintük a brókercégek vezetőinek nem kell a teljes vagyonukkal felelni a befektetők pénzéért, azt nyugodtan offshore-cégekbe menekíthetik ki, más kezére átjátszhatják és elmenekülhetnek a felelősség alól".

Felidézte, a brókerbotrányokkal kapcsolatban a Fidesz kezdeményezte, hogy a legszigorúbban és legkövetkezetesebben teremtsék meg azokat a feltételeket, amelyek a károsultak kárainak fedezetére megteremtik a jogi lehetőséget, hogy adott esetben a brókercégek teljes vagyonukkal feleljenek a befektetők pénzéért.
Úgy fogalmazott, a Fidesz mindent megtesz azért, hogy a brókerbotrány károsultjai, a kisemberek hozzájussanak a befektetéseikhez.

Kósa Lajos azt mondta, a Buda-Cash 110 ezer érintettből 97 százalék megkapta a kártalanítást az Országos Betétbiztosítási Alaptól. A maradék 3 százaléknak 6 millió fölött volt a befektetése, amire nem volt érvényes a biztosítás. Ezek kifizetésére majd a Buda-Cashben lévő vagyon és egyéb elemek biztosíthatnak fedezetet - tette hozzá.

Megjegyezte, a Quaestor-ügyben 32 ezer károsult van, közülük 20 ezernek a befektetése 6 millió alatt van, és 12 ezernek ennél több. Az ő ügyükben a Fidesz-frakció arra kéri a kormányt, hogy tegyen lépéseket azért, hogy a Befektetővédelmi Alap járjon el.

De - mint azt Kósa Lajos mondta - erre nincs olyan automatizmus, mint az Országos Betétbiztosítási Alapnál a Buda-Cash ügyében. Számításai szerint az alap forrásai elegendőek lennének arra, hogy 6 millió forintig megtérítsék a károkat. Az afölötti résznél kell arról gondoskodni, hogy mire elég a Quaestor vagyona - mondta.

Arról, hogy kedden az egyik legszigorúbb hitelminősítő is megtette az előkészületeket annak érdekében, hogy a magyar gazdaság minősítését egy fokozattal feljebb sorolják, Kósa Lajos úgy fogalmazott: magyar emberek erőfeszítéseit olyanok is méltányolják, akik "nyilvánvalóan nem a magyar kormány barátai".

Ez, mint mondta, azt jelenti, hogy mind a három nagy hitelminősítő intézet elismerte azokat az adatokat, amik az Eurostat normái alapján is azt mutatják, hogy Magyarországon a tervezettnél alacsonyabb, 2,6 százalék a költségvetés hiánya, továbbá tartós, minimum 2,5 százalékos gazdasági növekedést, csökkenő munkanélküliséget, növekvő foglalkoztatást és növekvő bérkiáramlást jósolnak.

Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A választást április 12-én tartják meg.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com