Buda-Cash - MSZP: Áder tisztázza szerepét a bankcsoport létrejöttében!

Az MSZP szerint Áder János köztársasági elnök is aktív szerepet játszott a Buda-Cash érdekeltségi körébe tartozó bankcsoport létrejöttében azzal, hogy 2013-ban nem írta alá a takarékszövetkezeti törvényt, hanem visszaküldte azt a parlamentnek.

budacash-300x240Erről a párt frakcióvezető-helyettese beszélt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Harangozó Tamás felszólította az államfőt, hogy tisztázza szerepét az ügyben.

Azt mondta: a törvény elfogadásakor a fideszes többség a jogszabályban hagyott egy kiskaput, amivel "meg lehetett úszni" az állami rendszerbe való belépést. Erre akkor volt lehetőség, ha a törvény elfogadása előtt a takarékszövetkezet jelezte a bankká alakulási szándékát.

Ez a rendes határidőre "csak Orbán Viktor jó barátjának, Garancsi Istvánnak sikerült" - mondta, hozzátéve: a köztársaság elnök azonban megfontolásra visszaküldte a törvényt a parlamentnek, amivel lehetőség nyílt három takarékszövetkezet - a Buda-Cash érdekkörébe tartozó Takarék Szövetkezeti Hitelintézet, a Buda Takarék Szövetkezeti Hitelintézet és a Dél-Dunántúli Takarék Szövetkezeti Hitelintézet - előtt arra, hogy beadják kérelmüket.

Harangozó Tamás úgy fogalmazott: ezzel Áder János tevőlegesen is segítette a "most bedöntött" bankcsoport létrejöttét.

Hozzátette, hogy a kérelmek egyébként valószínűleg nem feleltek meg a törvényi kritériumoknak, mert a hírek szerint a takarékszövetkezetek hatvan napot kaptak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) arra, hogy hiánypótlást nyújtsanak be, "azaz a papírokat utólag előállítsák".

Szavai szerint ez volt a második pont, ahol "a fideszes államigazgatás aktívan bábáskodott a bank létrejöttéhez". Végül felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Nemzeti Bank pedig engedélyezte a három bank működését.

A politikus felszólította a köztársasági elnököt, hogy tisztázza a szerepét az ügyben. Kérdésként tette fel, hogyan fordulhatott elő, hogy az elnöki vétóval tevőlegesen is hozzájárult a bankcsoport létrejöttéhez. Azt is firtatta, hogy az államfő "kapott-e kérést vagy megbízást bárkitől", hogy a törvényt küldje vissza, és tudta-e, hogy elnöki vétója nélkül ezek a bankok létre sem jöhettek volna.

Végül azt kérdezte, volt-e köze a döntésének ahhoz, hogy a sajtóhírek szerint akkoriban a takarékok tulajdonosi háttere "összeért" annak a rádiónak a tulajdonosi hátterével, amelynél fia dolgozott.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com