Buda-Cash/Quaestor - A nemzetbiztonsági bizottság elnöke azonnali tájékoztatást kért a AH-tól

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke azonnali tájékoztatást kért az Alkotmányvédelmi Hivataltól (AH) a közelmúltban bedőlt brókercégek nemzetbiztonsági kockázatairól. Molnár Zsolt egy szerdai háttérbeszélgetésen kitért arra is: reméli, hogy Orbán Viktor miniszterelnök megjelenik a testület előtt és tisztázza a személyét érő vádakat.

bcA szocialista képviselő a brókercégek botrányaival kapcsolatban kiemelte: az Alkotmányvédelmi Hivatalnak (AH) feladata, hogy operatív módon - ide értve a titkosszolgálati eszközöket is - kontrollálja az ilyen méretű tőkefelhalmozást, biztosítsa az ország gazdasági biztonságát. Emellett az AH-nak fokozott felelőssége van az ügyben, mivel a Buda-Cash Brókerház működésének felfüggesztése honvédelmi, rendvédelmi, titkosszolgálati dolgozók magánbefektetéseit is érinti.

Molnár Zsolt azt mondta: tájékoztatást vár arról, hogy az AH mit tudott ezekről a cégekről, a botrányok előzményeiről. Kíváncsi arra is, hogy ez a folyamat okozhat-e olyan láncreakciót, amely az ország gazdasági helyzetét destabilizálhatja, ami már nemcsak nemzetbiztonsági kockázatot, hanem katasztrófát is jelentene.

Molnár Zsolt azt mondta: amint a AH-tól megkapta a tájékoztatást, tájékoztatni fogja róla a testület tagjait is, és ha szükséges, a bizottság napirendre is tűzi a brókercégeket érintő botrányok témáját.

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke kitért arra is, hogy a tervek szerint két hét múlva nyílt ülésen hallgatná meg Orbán Viktor miniszterelnököt a sajtóban megjelentekről, a személyével kapcsolatban felmerülő esetleges nemzetbiztonsági kockázatról.

Simicska Lajos vállalkozó a közelmúltban a mandiner.hu-nak azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek - közös sorkatonai szolgálatuk idején - jelentenie kellett róla, de előre megbeszélték, mit fog írni róla. Molnár Zsolt felidézte: Simicska Lajos, aki egykor a Fidesz alapításában is részt vett, arról is nyilatkozott, hogy Magyarországon nem voltak fellelhetők az említett iratok, de Moszkvában meglehetnek.

A szocialista politikus hangsúlyozta: minél előbb ki kell deríteni, hogy sérült-e Magyarország nemzeti szuverenitása.

Simicska Lajos meghallgatását azonban egyelőre nem tartja indokoltnak Molnár Zsolt, mondván, egyelőre csak arról beszélt, hogy mire emlékszik. Ha viszont konkrét bizonyítékokkal is alá tudja támasztani állításait, akkor indokolt lehet a meghallgatása - tette hozzá.

Molnár Zsolt megjegyezte: az ügynöklisták teljes nyilvánosságát kockázatosnak tartja, mivel szerinte a magyar társadalomban az "ügynök" fogalma nem tisztázott. Az említett listákon pedig nemcsak azok vannak rajta, akik kémek, besúgók voltak, hanem azok is, akik terrorelhárító, szervezett bűnözés elleni munkakörökben vagy kémelhárítóként dolgoztak.

Így az ügynöklisták nyilvánosságra hozása rengeteg családot tehetne tönkre igazságtalanul - mondta a szocialista képviselő. Véleménye szerint hitelesen nem is lehet kibogozni az ügynöki szálakat, viszont ha a szocialista pártban vagy a parlamentben más döntés születik, természetesen tudomásul veszi - jelentette ki Molnár Zsolt.

Az Iszlám Állammal szemben nemzetközi fellépésben való magyar katonai részvételről Molnár Zsolt azt mondta: a szocialista frakció erről egységesen fog szavazni. Végleges álláspontjukat a jövő heti bizottsági üléseken kapott tájékoztatások alapján alakítják majd ki, és ehhez szeretnék látni az amerikai felkérésről szóló dokumentumot is - tette hozzá.

Molnár Zsolt azt mondta: mivel Magyarország NATO- és EU-tagállam, részt kell vennie a terrorizmus és az Iszlám Állam elleni fellépésben, ugyanakkor az ország terrorfenyegetettségét növelheti, ha fegyveres katonákat küldünk az Iszlám Állam ellen.

A szocialista képviselő szerint a harcoló alakulatokat nagyobb GDP-vel, több katonai tapasztalattal rendelkező országoknak kellene biztosítaniuk, Magyarországnak inkább kiegészítő, logisztikai - például meteorológiai, térképészeti, katonai egészségügyi feladatokat ellátó - katonákat kellene küldenie - mondta a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke a háttérbeszélgetésen.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com