CÖF-szóvivő: politikai ügyet csináltak egy nemzeti ügyből

A szóvivő szerint a Momentum Mozgalom célja a helyi népszavazással, illetve az ehhez kapcsolódó aláírásgyűjtéssel a saját népszerűsítése volt, semmint "a valódi olimpiai kezdeményezéssel kapcsolatos fejlesztések, illetve beruházások megtorpedózása vagy a sport ünnepének megakadályozása".

Úgy vélte, a népszavazás kezdeményezőinek egy "alattomos, nemtelen eszközökkel teli kampánnyal sikerült egy nemes kezdeményezést megfúrni". Az alkotmányjogász egy kérdésre válaszolva elmondta: a népszavazásra vonatkozó jogszabályok kifejezetten nem tárgyalják azt az esetet, amikor - mint most a pályázat visszavonásával - megszűnik a népszavazás oka, azonban a bírói gyakorlat már kialakította az eljárásrendet.



Eszerint a Fővárosi Választási Irodának ellenőriznie kell az összegyűjtött aláírásokat, a Fővárosi Közgyűlés népszavazás kiírásáról szóló döntése ellen pedig a bírósághoz lehet fordulni. Jelezte: az eljárás végén várhatóan nem fog sor kerülni a helyi népszavazásra. Múlt pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiával kapcsolatos népszavazás érdekében.
A kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció szerda este bejelentette, hogy a budapesti olimpiai pályázat visszavonását javasolja a Magyar Olimpiai Bizottságnak és a fővárosnak, mert megszűnt a rendezés kérdésében eddig meglévő konszenzus.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com