Czibere: újabb jelentős béremelést kapnak a szociális ágazat dolgozói

A kormány képviselője kiemelte, hogy a kabinet 2014-től minden évben többletforrásokat jutat az ágazatban dolgozók bérének emelésére: 2014-től évi 12 milliárd forintos bérpótlékkeretet állapított meg, amit a következő két évben 8-8 milliárd forintos bérkiegészítéssel megtoldott.

Az elmúlt három évben így összességében 60 milliárd forinttal több pénz állt rendelkezésre a bérek emelésére - fejtette ki, hozzátéve, hogy ezzel az ágazatban dolgozók átlagos bére havi bruttó 144 ezer forintról 175 ezer forintra emelkedett.



Czibere Károly tájékoztatása szerint a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatására a következő két évben harmadával, mintegy 33 százalékkal tovább emelkedhetnek az átlagbérek, amelyek így jövőre 208 ezer forintra, 2018-ra pedig 233 ezer forintra ugorhatnak. Az államtitkár aláhúzta továbbá, hogy a kormány további 9 milliárd forintot szán a magasabb végzettségűek és a hosszabb ideje pályán lévők arányaiban magasabb béremelésének biztosítására.

A kabinet ugyanis fontos üzenetként kívánja megfogalmazni, hogy megéri tanulni és sok időt eltölteni a szociális ágazatban - mondta, majd hangsúlyozta, hogy a kabinet ezen kívül még 10 milliárd forintot szán a szociális ágazatban egészségügyi munkakört betöltők béreinek felzárkóztatására.

Czibere Károly emlékeztetett arra is, hogy a parlament a héten a szociális ágazatban dolgozók számára munkaszüneti nappá minősítette november 12-ét, a szociális munka napját, ami az anyagi megbecsülés mellett szimbolikusan is kifejezi a területen dolgozók megbecsülését.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com